A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtökön – lapzártánk után – úgy döntött, hűtlen kezelés miatt büntetőfeljelentést tesz két volt alpolgármester ellen. Ezen a rendkívüli ülésen azt is kimondták: semmisnek tekintik a megyével kötött korábbi megállapodást, amely szerint a vásárhelyiek nem tartanak igényt a Tornyai János Múzeum tulajdonjogára.A képviselők többsége azzal vádolja Novák Imre és Túri József volt alpolgármestereket, hogy közvetlenül az időközi választások előtt áron alul értékesítettek egy, a város központjában található önkormányzati ingatlant. Azt is kifogásolják, hogy a vevővel kötött szerződést miért egy szegedi ügyvédnő és nem az önkormányzat jogásza ellenjegyezte. Úgy ítélik meg, ezzel az ingatlaneladással a két alpolgármester jelentős kárt okozott a városnak.Dubecz György jegyzőt is bírálat érte. Felrótták neki, amiért szabálytalan utalványozásoknál, ingatlanok eladásánál elmulasztotta az ellenőrzést. Emiatt a testület fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.A rendkívüli ülésen témaként szerepelt az a Tornyai János Múzeummal kapcsolatos megállapodás is, amelyet akkor kötöttek a megyei közgyűléssel, amíg Rapcsák András a testület határozata értelmében nem végezhette polgármesteri teendőit. Rapcsáknak ugyanis már évek óta vitája volt a megye vezetőivel, mert nem akarták elismerni, hogy a múzeumnak helyet adó ingatlan a hódmezővásárhelyiek tulajdonában van. Ezzel szemben a polgármester azzal érvelt, ezt az épületet annak idején a város polgárai építették, a kiállított tárgyakhoz sincs semmi köze a megyének. A korábbi, más összetételű közgyűlés ettől eltekintve lemondott arról, hogy igényt tartson erre az ingatlanra. Túriék ezt akkor azzal indokolták, hogy békét kívánnak kötni a megyével, és szeretnének együttműködni. A megállapodás része volt továbbá az, hogy a megyei önkormányzatnak telket adtak, ahol szociális otthon épül. Ennek fejében viszont a város viszszakapta az ógimnázium épületét.A vásárhelyi közgyűlésnek nincs kifogása az utóbbi megállapodás ellen, de a testület tagjainak többsége szerint a múzeum épülete – amely a korábbi rendszer idején került a megye tulajdonába – Hódmezővásárhelyt illeti meg. Ezért semmisnek tekinti a város volt alpolgármestereinek és a megye vezetőinek erre vonatkozó megállapodását.
Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
