Vita az egyházjogi törvényről

Pásztor-MTI
2000. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felszólítja az SZDSZ ügyvivői testülete az MSZP-t: hagyjon fel álláspontja lebegtetésével a kormány által tervezett egyházjogi változtatások ügyében – közölte Haraszti Miklós ügyvivő. Elmondta: a szabad demokraták által európaiatlannak tartott törvénymódosítás kapcsán az MSZP ez idáig nem fogalmazott meg egyértelmű véleményt, sőt, a párt egyes képviselői részleges támogatásukat helyezték kilátásba.Haraszti Miklós felhívta a figyelmet: Fodor Gábor SZDSZ-es képviselő már megírta levelét a házelnöknek, amelyben egyértelművé teszi, hogy a frakció semmilyen formában nem tudja elfogadni a kormány javaslatát. Az ügyvivő szerint az egyházjogi törvény módosítása „rendszervisszaváltásként” lenne értelmezhető, mivel a jelenlegi jogszabály az állampolgárok kezébe adja annak lehetőségét, hogy egyházat alapítsanak, működtessenek, miközben az új javaslat az állam kezébe tenné a döntést. Az SZDSZ elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a javaslat megkülönböztetné az egyházakat.– Először is, az SZDSZ ne szólítson fel bennünket semmire – reagált Kiss Gábor, az MSZP e témakörért felelős politikusa. A szocialista országgyűlési képviselő ismertette álláspontját: a kormány javaslatának két paragrafusát – az egyházak definíciójával és a társadalmi szereppel foglalkozó részeket – elfogadhatatlannak tartják, egyet pedig – az egyházi iratok ügyészi betekintését lehetővé tévőt – pontosítanák. A parlament nemrégiben az egyházaknak juttatható egyszázalékos szja-hányad ürügyén egy feles többségű törvényt módosított úgy, hogy gyakorlatilag egy korábbi, általunk elfogadhatatlan egyházjogi törvénytervezet valósított meg – mondta Kiss Gábor. Úgy fogalmazott: ezek után nem látja értelmét, hogy tovább tárgyaljanak a kétharmados többséget igénylő egyházjogi törvény módosításáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.