Személyes ellentétek miatt várhatóan nem jön létre az MSZP-ben az úgynevezett bölcsek tanácsa – tájékoztatták a Magyar Nemzetet szocialista politikusok. Az MSZP november végi kongresszusán Kovács László pártelnök azt kezdeményezte, hogy az országos elnökség mellett hozzanak létre egy testületet, amelyben a pártért az utóbbi években sokat tevők, de tisztséget már nem vállalók, illetve tisztségbe nem jutók kapnának helyet.A pártelnök lapunk kérdésére elmondta, hogy már több személlyel tárgyalt, ám neveket nem kívánt említeni. A beszélgetésekből kiderült: az érintettek egy része nem kíván részt venni a munkában. Úgy tudjuk, hogy a legismertebb jelöltek – köztük Horn Gyula, Vitányi Iván, Nyers Rezső és Kósa Ferenc – a köztük lévő nem teljesen felhőtlen viszony miatt nem fogják egy testületen belül együttműködve segíteni a pártot. Van olyan egykori vezető párttisztségviselő, aki még vissza szeretne térni az aktív politizáláshoz, ezért nem adott pozitív választ a pártelnöknek. Németh Miklós néhány napja annak ellenére fontosnak tartotta kijelenteni, nem akar részt venni a bölcsek tanácsának munkájában. Kovács László hangsúlyozta: a volt kormányfőnek nem ebben a testületben kellene segítenie az MSZP-t.Jánosi György választmányi elnök tegnap kijelentette: az MSZP-nek egyaránt szüksége van Németh Miklósra, Kovács Lászlóra és Horn Gyulára, hogy a párt integrációs ereje növekedjen. Hozzátette: nem mondott le arról, hogy Némethet „visszahozzák” a pártba.Tudósítás a 3. oldalon >
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
