A Kime-Net Kft.-hez hasonlóan a Cooporg Kft. esetében is a számviteli fegyelem megsértésének gyanúja miatt indított nyomozást az APEH Bűnügyi Igazgatósága – tájékoztatta lapunkat Burillák Attila, az APEH szóvivője. A görög kézre került MSZP közeli cégek ügyében ismeretlen tettes ellen folytatnak eljárást, de Váczi Péter vállalkozót még nem gyanúsítják.Nem tudok róla, hogy az SZDSZ tervei között szerepelne az MSZP közeli cégek rejtélyes eladásának feltárása – mondta el lapunk kérdésére Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. Hozzátette azonban: a maga részéről abban az esetben támogatná a görög vásárlókhoz került vállalkozások vizsgálatát, ha a hatóságok megpróbálnák „elkenni” a megindított eljárásokat. Ettől azonban – Schlecht Csaba ügyeitől eltérően – vélhetően nem kell tartani – jegyezte meg a politikus.A Magyar Nemzet hétfői tényfeltáró írásában közölte: a fantomizálódott Kime-Net Kft.-hez hasonlóan az MSZP Köztársaság téri székházában működött, majd Toutjiarisz Panagiotisz és egy székesfehérvári férfi kezébe került a Cooporg Kft. A cég bejelentett jelenlegi székhelyén senki nem emlékszik a vállalkozásra, amely három éve nem adott be adóbevallást és köztartozást halmozott fel.A cég teljes dokumentációját állítólag az elérhetetlen görög résztulajdonos vitte magával. Mint ismeretes, a Kime-Net Kft.-t és a Cooporg Kft.-t is a számos szocialista vállalkozásban felbukkanó Váczi Péter adta el.A Kime-Net Kft. ügyében az APEH Bűnügyi Igazgatósága már korábban nyomozást rendelt el csődbűntett, illetve számviteli fegyelem megsértésének gyanúja miatt. A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint kihallgatták-e már Váczi Pétert az adóhatóság nyomozói, Burillák Attila nem tudott válaszolni. Leszögezte azonban, hogy az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik.
Olyanok a forint kilátásai, amiről álmondi sem mertünk
