A dráma – Kálvin nyelvén

A Lohinszky Loránd által megszemélyesített Kálvin keményen, szinte kegyetlenül néz a maga védelmére az Írásból felolvasó, Szervétet megszemélyesítő Héjja Sándorra. Sütő András drámájának 1976. március 19-i, Harag György rendezte bemutatóján készült a kép Kolozsváron. Azon a bizonyos előadáson, amikor Kálvin dörgő szavaira – „Minden, amit kérünk, Felség: tolérance! tolérance! tolérance!” – hatalmas tapsorkán felelt. Mert Kálvin és Szervét drámája a személyes konfliktuson túl égető kérdéseket fogalmazott meg hit és erkölcs, szabadság és hatalom kérdésében. Huszonöt évvel a dráma bemutatása után sem csökkent a mondanivaló időszerűsége: az erdélyi magyarságnak ma is nap mint nap kell a maga számára a többségi nemzet toleranciáját kérni. S hogy ez a kérdés a nyugati fülekbe is eljuthasson, hogy a lángoló máglyák megfellebbezhetetlen igazsága soha többé ne érvényesülhessen Európa keleti végein, született meg a Csillag a máglyán francia fordítása.A kiváló műfordítóknak, a Csoóri Sándor verseit nemrég franciára átültető Andrá Doms-nak és a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatójának, Vígh Árpádnak nem volt könnyű dolga. A lírai szépségű, Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert ihlette Sütő-nyelvet ugyanis nagyon nehéz vállalkozás megfelelő kifejezések híján francia nyelvre fordítani. Ám a munka fényesen sikerült, a francia olvasó az eredeti szöveget és hangulatot kiválóan visszaadó mondatokat olvashat. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Millenniumi Kormánybiztos Hivatalának támogatásával, a Párizsi Magyar Intézet és a Balassi Kiadó gondozásában megjelent könyv utószavával, szerzői életrajzával meg is világítja Sütő András irodalomfelfogását és életútját, sőt tárgyszerű helyzetjelentést is ad a romániai magyar kisebbség helyzetéről, életéről. Ami nemcsak azért fontos, hogy az érdeklődő olvasó a drámában eligazodjon, hanem azért is, hogy nemzet és közösség, egyház és nyelv, irodalom és közügyiség összefonódásának sajátosan erdélyi viszonyait megérthesse.Megérthesse annak az Erdélynek a szellemiségét, ahol a nyugat-európai vallásháborúk korában együtt élt régi és új vallás. Ahol protestantizmus, katolicizmus nemzeti megmaradást is jelentett. Ahol békességben tudtak a népek egymás mellett élni. Együtt élt a román, a magyar, a szász, az örmény, a zsidó, ki-ki a saját vallásában élve tisztelte a másik hagyományait, mert nehéz mindennapi életükben egymásra voltak utalva.Ezekben az összefüggésekben feltárul a nyugat-európai számára is, micsoda jelentősége van a XX. század végén is annak, ha egy magyar író a reformáció kapcsán ír és fogalmaz meg örök érvényű emberi kérdéseket. Mert tehetség, hit, erkölcs Erdélyben összefügg – Kálvin tanításainak nyomán. Ahogy 1982-ben Illyés Gyula nyilatkozta:„Hogy Magyarország nem Bizánchoz csatlakozott, hanem Nyugathoz, azt jelentette: szellemi nemzedékek nőttek föl európai tájékozottsággal. Közben kiálltunk egy nagyon szép jellemvizsgát is. Azok a kálvinista papnövendékek, akik Hollandiában, Angliában s másutt nevelkedtek, vagy azok a magyarok, akik Párizsban vagy Rómában éltek, kint maradhattak volna. Ha egy prédikátor a XVII. században, megjárva Hollandiát, visszajött a magyar mocsarakba, és itt prédikált erkölcsöt, hiteles példát is mutatott. Ez egy kicsit megismétlődött az irodalomban is. Nagyon sok magyar tehetség volt és van, akinek igen kevés kellett volna, hogy kint is boldoguljon. De hazajöttek. Nagy szerencse, hogy a magyarságban mégis volt ilyen vonzó és visszavonzó erő.”