A szocialista baloldal beleerősít

Pásztor Zoltán
2001. 01. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legbaloldalibb alapértékek fontosságát hangsúlyozta Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés nevű platformjának szombaton megválasztott új vezetője. A leköszönő elnök azzal vádolta a kormányt, hogy az a nemzet érdekeivel ellentétes privatizációt folytat.Balogh Sándor leköszönő elnök helyett Kiss Pétert választotta vezetőjének szombaton az MSZP Baloldali Tömörülés platformja. A párt radikálisan baloldali platformja – amelynek ülésein gyakori a magántőke és a privatizáció bírálata, valamint a munkáspárttal való együttműködés sürgetése – alelnöknek választotta Hámori Csabát, Krausz Tamást és Simon Gábort.A tömörülés küldöttei az MSZP őszi kongresszusán érvényre juttatták a „megnövekedett, az ezer főhöz közelítő létszámú platform fő törekvéseit” – olvasható Balogh Sándor leköszönő elnök levelében. A politikus megjegyezte ugyanakkor, hogy nem sikerült támogatást szerezniük a párt elnökségébe jelöltek többségének. Kitért arra is, hogy „a Baloldali Tömörülésnek sikerült ráirányítania a figyelmet a globalizációhoz való viszonyunk újragondolására, s ezzel kapcsolatban elfogadtatnia egy új kritikai álláspont kidolgozásának programját. Ennek lényege: mindent meg kell tenni a globalizáció káros hatásainak ellensúlyozása érdekében, s eközben a globalizáció kritikáját nem szabad átengednünk sem a szélsőjobboldalnak, sem az azzal összefonódott kormányhatalomnak, amely továbbra is a nemzet érdekeivel ellentétes privatizációt folytat”. Kiemelte azt is, hogy a tömörülésnek be kell kapcsolódnia az MSZP választási és kormányprogramjának elkészítésébe.Kiss Péter ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a párton belül kialakítandó, a választási felkészülést elősegítő kabinetrendszerben erőteljesen kívánják képviseltetni a platformot. Elmondása szerint kezdeményezik, hogy ő a munka világában, Simon Gábor az informatikában, Vadász János elnökségi tag pedig a kultúrával foglalkozó kabinetben tevékenykedjen. A politikus megválasztása után a „legbaloldalibb alapértékek” fontosságára hívta fel a figyelmet. Ő is szólt a globalizációra adott baloldali válaszról. Célként tűzte ki, hogy a szociális korlátok felszámolásával minél többen megélhessék a demokratikus vívmányokat, a szabadságjokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.