A VMSZ tagja lehet az új kormánynak

Pálinkás Ferenc (Jugoszlávia)
2001. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kormányzati szerepet vállalhat a Vajdasági Magyar Szövetség, miután a VMSZ Tanácsa elfogadta Zoran Djindjicsnek, a szerbiai kormányfői tisztség várományosának felkérését, és Kasza Józsefet, a szövetség elnökét jelöli kormányfőhelyettesnek.Kasza József egyébként azt kérte Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfőtől, hogy fogadja őt személyes megbeszélésre. Ennnek oka az, hogy Kostunica pártjának, a Szerbiai Demokrata Pártjának képviselői egyre gyakrabban intéznek nacionalista kirohanást a vajdasági magyarok ellen. Kasza szerint ezek a támadások nem tekinthetők véletlennek. A magyar politikus elsősorban azt rója fel, hogy a vajdasági parlament Kostunica-párti alelnöke felháborodva távozott az ülésről, amikor a VMSZ egyik képviselője magyar nyelven szólalt fel. Ugyanez az illető úgy nyilatkozott, hogy a küszöbön álló népszámlálás mutatja majd meg, hogy a Vajdaság mennyire tekinthető többnemzetiségű közösségnek. Kasza szerint ez arra utal, hogy Kostunica embere azt szeretné, ha a Vajdaság egynemzetiségű lenne. A magyarok már régen rámutattak, hogy a Vajdaságban megváltoztak az etnikai arányok. Az elmúlt tíz évben mintegy 50 ezer vajdasági magyar és 12–20 ezer vajdasági horvát költözött el, ugyanakkor sokan érkeztek Boszniából és Horvátországból, és ez nagymértékben megváltoztatta az etnikai struktúrát. A szabadkai polgármester kitért arra is, hogy a minap őt, valamint a vajdasági magyarokat és horvátokat az interneten névtelenül megfenyegették. Szerinte ez arra utal, hogy valami történik a magyarokkal szembeni nemzeti türelmetlenség terén.Szerbiában egyébként jövő hétfőre összehívták a decemberben megválasztott új köztársasági parlament alakuló ülését, amely után várhatóan hamarosan megalakulhat majd az új szerb kormány is. A parlamentet Dragan Tomics, az előző törvényhozás elnöke hívta össze pénteken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.