Akcióznak: Ukrajna Kucsma nélkül

2001. 01. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn újraindult az „Ukrajna Kucsma nélkül” elnevezésű mozgalom. Ezt az akció egyik fő szervezője, Jurij Lucenko, az Ukrajnai Szocialista Párt politikai tanácsának tagja közölte az Interfax-Ukraina hírügynökséggel. Elmondta: a megmozdulás részeként az ország valamennyi régiójában felverik a sátortáborokat. Mint mondta, hétfőig csupán Cserkasziban állt háborítatlanul a sátortábor, a többi városban, így Csernyivciben és Lvivben „különböző okokból” lebontották őket.Jurij Lucenko kijelentette: az elmúlt két hétben Leonyid Kucsma államfő és a kormány lehetőséget kapott azon követelések teljesítésére, amelyekről decemberben sikerült az akció vezetői és az elnök, valamint a kormányfő találkozóin közös álláspontot kialakítani.Ami a fővárost, Kijevet illeti, ott legkorábban január 15-én döntenek a sátortábor újbóli felállításáról. Ekkor ül össze ugyanis a megmozdulás irányító tanácsa, és értékeli a követelések teljesítését. Hangsúlyozta: a tanács döntése jórészt attól függ, hogyan alakul a helyzet a régiókban. Kiemelte: az akció résztvevőinek követelései nem változtak. Január 10-én, amikor a parlamentben meghallgatják a főügyészt az eltűnt internetes újságíró ügyében, a megmozdulás résztvevői tüntetést szerveznek a törvényhozás épülete előtt, emlékeztetve a honatyákat: bizalmatlansági indítványt követelnek Mihajlo Potebenyko főügyész ellen. Az „Ukrajna Kucsma nélkül” akció részeként december 15–23-ig Kijev főterén állt a tüntetők sátortábora, amelyet ideiglenesen – az ünnepekre való tekintettel – bontottak le. Olekszandr Moroz szocialista pártelnök november 28-án a parlamentben azzal vádolta meg az államfőt, az elnöki hivatal vezetőjét és a belügyminisztert, hogy közük volt Gongadze „eltüntetéséhez”.Közben Viktor Juscsenko ukrán kormányfő a hét végén Lvovban (Lemberg) az ukrajnai görög katolikus egyház vezetőivel megvitatta II. János Pál pápa ukrajnai látogatásainak előkészületeit. A pápa június 21–24-én látogat Ukrajnába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.