Amerikai aggodalom, brit hidegvér

Legalább egy éven át minden gazdasági jóslás azzal kezdődött vagy végződött, hogy az amerikai gazdasági csoda a végét járja. Egyszerűen nem volt még példa arra, hogy egy konjunktúra ilyen sokáig tartson az Egyesült Államokban (vagy másutt), nem beszélve arról, hogy örökké tartson. Vagy – az egyszerű, de képletes angol közmondás szerint – ami felmegy, annak egyszer le is kell jönnie. Már az is csodaszámba ment, hogy ez a hosszan tartó általános huhogás nem hozta magával az amerikai üzleti élet önbizalmának összeomlá-sát.Az önbizalom azonban egy-két hónappal ezelőtt inogni kezdett. Meglepő módon azonban Nagy-Britanniában ezúttal nem igazolódott be a régi mondás, hogy ha az amerikai gazdaság tüsszent, a brit gazdaság náthás lesz. Alan Greenspan, az amerikai Federal Reserve – amely intézmény az Egyesült Államokban az európai értelemben vett központi vagy nemzeti bank funkcióját tölti be – elnöke, és általános vélemény szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú embere, nemrég fél százalékkal csökkentette a hivatalos banki kamatlábat. Az azonnali reakció kettős volt. A New York-i tőzsdén felszöktek a süllyedő részvényárak az amerikai üzleti bizalom erősödésének jeléül. Ugyanakkor mindenkinek feltűnt, hogy Greenspan nem a szokásos negyed, hanem mindjárt fél százalékkal változtatta a kamatlábat, és hogy a bejelentés körülményei csaknem pánikintézkedésre vallottak. Mintha Greenspan hirtelen olyasmit vett volna észre, ami meglepte és megijesztette.A londoni tőzsde szintén kedvezően reagált a bejelentésre, de nem annyira, mint a New York-i. A brit kamatláb e pillanatban ugyananynyi, mint az új amerikai, és jóval magasabb, mint az eurozónáé. Az angol bank semmi szükségét nem érzi módosításnak. A brit GDP jó ideje lassabban nő, mint az amerikai, de az előrejelzések szerint nem kell a csökkenésével számolni. Gordon Brown pénzügyminiszter szerint az amerikai konjunktúra alapja a termelékenység szokatlanul hoszszú növekedése volt, ami viszont politikai stabilitásra és szabad kereskedelemre épült. A pénzügyminiszter rendkívül óvatos politikája ilyen időkben igazolódik a legjobban. Brown azonkívül abban a szerencsés politikai helyzetben van, hogy nem szükséges a valószínűleg május 3-án esedékes választás előtt adóengedményekkel, társadalmi juttatásokkal „megvesztegetni” a szavazókat, mert a munkáspárti kormány rendkívül erős hatalmi pozícióját senki és semmi nem fenyegeti.A dollár erejének csökkenése az euróhoz képest inkább politikai, semmint gazdasági kihívást jelent Tony Blair számára: az euró ellenségei elvesztik azt az érvüket, hogy az európai közös valuta gyenge és ingatag. A brit kormány abban a helyzetben találhatja magát, hogy a közhangulat kedvezőbbé válik az euró bevezetéséhez, és a kormánynak végül komolyan színt kell vallania, hogy rászánja-e magát az eurózónába való belépésre.