Talán nem vagyok egyedül azzal a kissé utópisztikusnak tűnő vággyal, hogy a múlt század hibáit nem kellene mindenáron átvinni a jelenbe. Igaz, nehéz elképzelni egy népirtóktól és háborús bűnösöktől mentes évszázadot, hiszen az emberiség időnként valamiféle rejtélyes kényszert érez saját hóhérainak kitermelésére. Aztán jöhet a felkelés, a forradalom, a mindig reményteli újrakezdés. Csak a felelősségre vonás szokott elmaradozni, de legalábbis akadozni.Itt van ez a Szlobónak becézett igazi balkáni kreatúra. Kommunista is, nacionalista is, populista is – mikor mire van szükség a hatalmon maradáshoz. Ha éppen háborúra, akkor elő a fegyverekkel! Milosevicset áthurcoltuk az új évszázadba, évezredbe. Nem büntetését töltő bűnözőként, hanem ellenzékbe szorult pártvezetőként, a demokratikusan megválasztott jugoszláv államfő tárgyalópartnereként. Vojiszlav Kostunica ma is meghallgatja Milosevics véleményét. Ellentétben Hágáéval. Ne feledjük, az új államfő annak idején Radovan Karadzsics boszniai szerb népirtóval szemben sem volt túlságosan ellenséges. Kostunica vezetésével egy Milosevicsekkel és Karadzsicsokkal terhelt Szerbia készül a megújulásra.Augusto Pinochet is itt van velünk az új évezredben. Valószínűleg pezsgőt bontott 2000 szilveszterén. Megtehette. A jelenleg házi őrizetben lévő egykori diktátor áldozatainak egy részét nemrég újratemették. Chile a megújulást keresi, de ezer szállal kötődik a véres múlthoz. A hadsereg vezetésében sokan ma is esküsznek Pinochet vezetői zsenialitására. És az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy a chilei kommunista előretörés megállításában szerzett érdemei elévülhetetlenek. De a folytatás már a véres diktatúra klasszikus formáját idézte. Pinochet kihallgatását a minap elhalasztották, az ügyvédek ugyanis arra hivatkoztak, hogy védencük kimerült az orvosi vizsgálatok alatt. A megfáradt öregember benyomását keltő exdiktátornak felmérték fizikai állapotát, majd pszichikai és mentális egészségét vizsgálták meg. A vizsgálatok kimerítették Pinochetet, halasztani kellett a bírósági kihallgatást. Lassan sietnek a megújulással Chilében is.A kambodzsai parlament felsőháza tegnap elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a népirtással vádolt egykori vörös khmer kormány tagjainak felelősségre vonására törvényszéket állítanak fel. 1975 és 1979 között majdnem kétmillió embert mészárolt le a terrorrezsim. A mai napig szabadlábon lévő vörös khmereket is – a rejtekhelyén meghalt Pol Poton kívül – áthurcoltuk a század- és ezredfordulón. Közülük mindössze ketten vannak fogságban, sokan pedig egyszerűen átálltak a demokratikusnak nevezett rendszer oldalára. A most elfogadott törvény ellenére elemzők szerint még sok hónap telhet el addig, amíg a kambodzsai és külföldi bírókból álló ENSZ-törvényszék megkezdi tevékenységét.Büntetlen bűnösök és ma is hatalmon lévő bűnözők szerte a világon – ezzel a teherrel kezdtük az új évszázadot. Fordulópont csak a naptárban volt.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
