Átrendeződik a légi közlekedés

Csontos Csaba
2001. 01. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy legenda véget ért, egy klasszikus névtől ismét el kell búcsúznia a repülőgépen utazóknak. A Trans World Airlines (TWA) ugyanis már nem tudott saját erejéből kimászni a csődből, és a megszégyenítő felszámolás elől egy nagyobb társaság „karjaiba” menekült. Ezt a mentőövet, természetesen nem önzetlenül, a hatalmas felvásárlásokba kezdő American Airlines (AA) dobta a TWA-nak. Az AA a TWA megszerzése mellett a US Airwaysben is jelentős részesedést kíván szerezni. (Ez utóbbi attól függ, hogy a legfőbb rivális, az eddig piacvezető United Airlinesnak (UA), amely szintén szemet vetett a US Airways egy részére, mekkora részt sikerül megvásárolnia a kiszemelt vállalatban. Az AA, az Egyesült Államok második legnagyobb légitársasága, a Oneworld elnevezésű nemzetközi légiszövetség egyik legerősebb tagja mostani tranzakcióinak köszönhetően megszerzi az amerikai légi forgalmi piac egynegyedének ellenőrzését. Az UA és az AA pedig együttesen az amerikai piac felét uralja majd.Az így kialakuló piaci koncentrációtól sokan megijedtek. Elsősorban a fogyasztói érdekek sérülésétől, az árak emelkedésétől tartanak, megint mások pedig attól félnek, hogy a nagyok kiszorítják a repülőterekről a kisebb légitársaságokat. A felvásárlások bejelentése után azonnal beindult a mozgás a légi közlekedési piacon. Elemzők szerint a most történtek újabb vállalategyesítési, vagyis további koncentrálódási folyamatokat indíthatnak el. A harmadik számú amerikai légitársaság, az atlantai székhelyű Delta Airlines az amerikai piac ötödik legerősebb szereplőjét, a Continental Airlinest készül megvásárolni. Ez mindenesetre újabb fordulatot hozhatna a légi gigászok egyre őrültebb versengésében. Ezek után pedig az is sejthető, hogy a Northwest Airlines sem akar lemaradni, és ez a társaság is megkeresi majd magának az óriássá váláshoz kötelezően „bekebelezendő” kisebb vállalatot. Várhatóan az amerikai légi közlekedésben csak néhány, valóban szuper társaság lesz képes talpon maradni. Az európai légi- társaságoknak sem mindegy ezek után, hogy melyik nagy amerikaival alkotnak szövetséget.A TWA jelzés hamarosan eltűnik a társaság 190 repülőjéről, és ezzel az amerikai légi közlekedés egy darabja is elvész mindörökké. A vállalat elődjének számító Western Air Expresst 1925-ben alapították hat darab kétüléses, fedeles szárnyú repülővel. A cég, amelynek történetéhez olyan legendás nevek kötődnek, mint az Atlanti-óceánt egyedül elsőként átrepülő Charles Lindbergh, vagy a nagy repülős és filmes Howard Hughes, a légi szolgáltatások területén talán a legtöbb újítást vezette be. A TWA fedélzetén helyeztek el először ágyakat, lehetett először fejhallgatóval rádióadásokat hallgatni (1940) és mozifimeket nézni (1960), elsőként itt szolgáltak fel először frissen főzött kávét (1957) és alakítottak ki nemdohányzó-részlegeket (1970). A TWA azonban a kilencvenes évektől visszaszorulóban volt. Az utóbbi időben kétszer jelentett be csődöt. Abból a szempontból azonban jobban járt, mint a korábban a palettáról eltűnt másik szimbolikus vállalat, a Panam, hogy a TWA a felszámolást megúszta és az új tulajdonos garantálja: húszezer alkalmazottjának továbbra is munkát ad majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.