Átszervezik Szeged tömegközlekedését

Bálint József
2001. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szegeden vita folyik arról, hogyan fejlesszék a város tömegközlekedését. A polémia tárgya: előnyösebbnek bizonyulna-e a gázüzemeltetésű autóbuszok számának a növelése, vagy inkább új villamosokat és trolibuszokat vásároljanak. A kérdés szerepelt a közgyűlés pénteki napirendjén.Nem véletlenül alakult ki hosszas vita ezzel kapcsolatban, hiszen a villamosokat és a trolibuszokat az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT), míg az autóbuszokat az állami tulajdonban lévő Tisza Volán Rt. üzemelteti. A szakemberek szerint a városnak a jó tömegközlekedés és nem egyik vagy másik cég mellett kell döntenie. A Tímár László alpolgármester által előterjesztett javaslatból viszont az derült ki: akkor járna jól a város, ha áttekinthetőbb, jobb és olcsóbb lenne a hálózat, új villamos-, valamint trolivonalakat nyitnának, a két körút közül pedig az egyik buszmentes lenne. Magyarán az elektromos üzemű tömegközlekedés fejlesztése bizonyulna szerinte a legelfogadhatóbbnak, mert azáltal növekedne az SZKT piaci részesedése, javulna gazdaságossága, következésképpen töredékére csökkenhetne támogatási igénye.Az alpolgármester azt sem rejtette véka alá, hogy az általa benyújtott fejlesztési koncepció elfogadásával gazdaságossá válna a trolibuszüzletág, az SZKT bevétele 240 millió forinttal növekedne. Ez a társaság egyébiránt 700 millió forintért húsz felújított Tátra villamost szándékozik vásárolni pályázati pénzből. Ugyanakkor új trolibuszok beszerzését tervezik. Az elektromos üzemeltetésű járművek számának növelése mellett szól az is, hogy esetükben a beszerzés teljes összegére lehet pályázni, a gázbuszok üzembe állításánál csak a dízel és a gázbusz ára közötti különbözetre.Szeged tömegközlekedésének fejlesztésével kapcsolatban a Tisza Volán Rt.-nek is van javaslata. Abból megtudhattuk, hogy a trolibuszok felszámolása bizonyulna célszerűnek. Helyette az autóbusz-hálózatot kellene fejleszteni. A testület tegnapi ülésén ezzel szemben olyan vélemények is elhangzottak, miszerint érdemesebb az elektromos közlekedést támogatni, mert környezetbarát, s az is fontos szempont, hogy a fejlesztésekkel nő a város tulajdonában lévő vállalat értéke. Az önkormányzatnak 130 milliós önrészt kell biztosítania a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, évi 125 millió forintot a villamospályákra és 25 milliót a felső vezetékek korszerűsítésére.A testület február 2-ra tervezett ülésén dönt majd arról, melyik megoldást tartja a legelfogadhatóbbnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.