Válságstábot alakított a hét végén az FKGP felfüggesztett budapesti elnöksége több megyei és városi pártvezető részvételével. A testület Torgyán József leváltásának operatív programját kívánja kidolgozni. A Fidesz frakcióigazgatója szerint a kisgazdapárt belviszálya fokozott terhet róhat a koalíciós partnerekre.Liebmann Katalin felfüggesztett budapesti elnök lapunk érdeklődésére elmondta: a válságstáb elsősorban az FKGP országos nagygyűlésének összehívását célzó aláírásgyűjtési akció gyakorlati megvalósításáról egyeztetett. Ennek célja a pártalkotmány módosítása, amely lehetővé tenné Torgyán József elmozdítását az elnöki posztról. – Számos megyei és városi alelnök vett részt a szombati tanácskozáson, többek között Fejér, Győr-Moson-Sopron, Pest, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből – közölte Liebmann.A politikus úgy véli, hogy csak a legfelsőbb vezetők, a megyei elnökök állnak ki Torgyán József mellett, mivel őket személyes érdekeik kötik a pártelnökhöz. Megjegyezte: vannak olyan vezetők is, akik ugyan bírálják a jelenlegi elnökséget, de a nyilvánosság előtt nem mernek nyilatkozni. Liebmann Katalin arról is szólt, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter megbízott fővárosi elnök holnap délutánra összehívta a budapesti vezetőséget, amely várhatóan újabb hűségnyilatkozatot tesz majd Torgyán József mellett. Balogh Gyula szervező főtitkár, a szabolcsi FKGP elnöke lapunknak cáfolta, hogy a megyei alelnökök közül bármelyik is részt vett volna a válságstáb tanácskozásán. Komolytalannak nevezte a válságstábot Bernáth Varga Balázs, az FKGP főtitkára. A politikus „mesedolognak” minősítette a történteket, és kijelentette: a kisgazdapártot még azoknak sem sikerült feldarabolni, akik tíz éve ezen dolgoznak. A főtitkár úgy tudja, hogy a szervezkedés élére Nagy Ferenc József volt agrárminiszter állt. – Az egykori kisgazda pártelnöknek miniszterként sem sikerült összetartania az FKGP-t, hanem inkább megosztotta azt – fogalmazott Bernáth Varga Balázs.A válságstáb tanácskozásán részt vevők egyébként úgy tudták, a kisgazda pártelnök a tervezettnél hamarabb tér vissza dél-amerikai útjáról. Az előre eltervezett program szerint folytatja dél-amerikai utazását az FKGP elnöke, aki súlytalannak tartja az ellene indult támadásokat. – Erősebb vagyok, mint voltam, ha ez nem így lenne, akkor nem lennék a világ másik felén, miközben támadnak engem – fogalmazott tegnap este a tv2 hírműsorában Torgyán József.A Tényeknek nyilatkozva Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója elmondta: szerinte a kisgazda pártelnöknek haza kellene jönnie. – Fokozott terhet róhat a másik két koalíciós partnerre a kisgazdapárt belviszálya, jó lenne, ha ez a belső válság minél előbb megoldódna, hiszen a hírek már szinte kizárólag erről az ügyről szólnak – hangsúlyozta Mátrai Márta.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
