Az LB elutasította a szocialista frakciót

2001. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helybenhagyta az MTV kuratóriumi elnökének bejegyzése ügyében hozott másodfokú végzést a Legfelsőbb Bíróság (LB). A testület döntése immár véglegesen kimondta: az MSZP-frakció – mivel nem minősül jogi személynek – nem fordulhat a bírósághoz az ügyben. Ezzel az LB megerősítette posztján Bakó Lajost, a médiatestület elnökét. A frakció az elsőfokú bíróság 1999. áprilisi végzése ellen – amely Bakó Lajos elnöki bejegyzéséről szólt – fellebbezéssel élt. Az LB másodfokú határozatában azt mondta ki, hogy a képviselőcsoport nem jogosult erre. A frakció ezután felülvizsgálati kérelemmel fordult a bírói testülethez.– Furcsának tartom, hogy az MSZP-frakció beadványára adott bírósági választ a Magyar Nemzet jóvoltából kellett megismernem – kezdte válaszát Lendvai Ildikó (MSZP). Szerinte az LB továbbra sem vállalkozott a tartalmi vita eldöntésére. Furcsállta, hogy a képviselőcsoport azért nem jogképes, mert az eredeti bírósági bejegyzés a frakcióra vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést. Értetlenül fogadta azt is: a kuratóriumi elnökség megválasztásában a frakciókat felelősség terheli, ám a döntés elleni fellebbezéssel csak a parlament egésze élhet. Fenntartják: mivel az ellenzék állított jelölteket, a csonka kuratóriumi elnökségek létrehozása és az ellenzéki jelöltek „szavazásra nem bocsátása” törvénytelen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.