Eddig több mint kétezer polgárt tartóztattak le az üzbég hatóságok a törvényes rend megzavarásáért. A kormány az iszlám vallás agresszív terjedésétől tart. Egyes emberi jogi aktivisták szerint azonban a huszonötmilliós közép-ázsiai ország ellenzékének és független vallási csoportjainak módszeres szétverése történik. Megfigyelők szerint a börtönökben rendszeresek a kínzások, a verés, a fojtogatás, az elektromos sokk és a szexuális bűncselekmények a vallomások kikényszerítése érdekében.A Financial Times beszámolt Hoszanboj Madrahimov esetéről, aki két rövid interjút adott a BBC-nek az üzbegisztáni emberi jogi visszaélésekről. Azt állította, hogy az üzbég hatóságok bezárják a független vallási intézményeket, és ártatlan embereket börtönöznek be. Véleménye szerint a politikai terror erősebb, mint a szovjet időkben volt. Madrahimovot – aki az ország gyenge politikai ellenzékéhez tartozik – letartóztatta a rendőrség, és két vádpontban elmarasztalták. Az egyik szerint betiltott iszlám kiadványokat találtak nála, a másik szerint egy olyan – a BBC-ből másolt – kazettát tartott, amely az iszlámpárti propaganda terjesztésére szolgált. Kilencévi börtönre ítélték alkotmányellenes aktivitásért. Madra-himov szerint a bizonyítékokat a rendőrség helyezte el a lakásában, megfigyelők szerint ez bevett módszer a nemkívánatos személyek elfogása érdekében.Az üzbég kormány szerint a Madrahimovhoz hasonló emberek iszlám ügynökök, akiknek az a céljuk, hogy megdöntsék Karimov elnök világi, posztszovjet rendszerét, és egy iszlám kalifátust szeretnének létrehozni. Feltételezéseik szerint iszlám terroristák és drogkereskedelemből élő lázadók állnak az ügy mögött. A hatóságok szerint a szaúdi Oszama bin Laden milliomos terroristavezér és a csecsen lázadók pénzelik az üzbég ellenzéket. A független megfigyelők sem tartják kizártnak, hogy az ellenzéknek terrorista kapcsolataik vannak. Talán ennek köszönhető, hogy a Nyugat visszafogottan kezeli az ellenzék elfojtását. Elsősorban az a kérdés, hogy a lakosság mennyire támogatja az ellenzéket – egyes vélemények szerint nagyon megerősödhetnek, mások szerint a lakosság közömbös a vallási és politikai kérdésekben.
Két gyermekkel is fajtalankodhatott az újbudai pedofil, vádat emeltek ellene
