Tegnap a végső fázisába lépett az a per amelyben arról döntenek, hogy elmozdítják-e posztjáról Joseph Estradát, a Fülöp-szigetek elnökét. Estradát december 7-én fogták perbe, mivel felmerült a gyanú, hogy korrupciós ügyekbe keveredett. Azzal vádolták, hogy több millió dollár csúszópénzt fogadott el tiltott szerencsejátékok szervezőitől. Ugyancsak el akarták marasztalni a kiváltságok rendszerének kiépítése, csekkhamisítás, a nép bizalmával való visszaélés és a Fülöp-szigeteki alkotmány megsértése miatt. A perben koronatanúként jelentkezett az Equitorial PCI Bank helyettes igazgatónője, aki elmondta: Estrada több mint tízmillió dolláros banki ügyleteket hajtott végre José Velarde álnéven. Clarissa Ocampo szerint a bank akkori elnöke, George Go utasította a törvénytelenség elkendőzésére. Go, aki az elnök közeli barátja, a múlt hónapban távozott hivatalából. Ocampo eddig azért nem jelentkezett tanúskodásra, mert féltette önmaga és családja életét.Eközben tizenötre emelkedett a Fülöp-szigeteken a hét végén elkövetett robbanássorozat halálos áldozatainak a száma. A szombati, manilai terrorcselekményekben több mint száz ember sebesült meg. Az ismeretlen tettesek a pokolgépeket egy metróállomáson, az amerikai nagykövetség közelében egy parkban, egy buszállomáson, a nemzetközi repülőtéren, illetve egy szálloda lépcsőjénél helyezték el. A rendőrségnek egyelőre nem sikerült az elkövetők nyomára bukkannia. A Reuters jelentése szerint a robbanássorozat nyomán szigorú biztonsági intézkedéseket rendeltek el a szigetország fővárosában. Rendfenntartókat vezényeltek a szenátus épületéhez is, ahol Joseph Estrada államfő korrupciós pere folyik.Az elnök elmozdítását szorgalmazó ellenzéki képviselők „bombateóriája” szerint a robbantásokat az ország első emberéhez közel állók hajtották végre. Az a céljuk, hogy a Fülöp-szigeteken káosz alakuljon ki, ami után Estrada kihirdetheti a szükségállapotot. Ez esetben félbeszakadna a per, és semmissé válnának a vádpontok. Ellenkező esetben a huszonkét tagú szenátus kétharmadának szavazatára van szükség az amerikai mintára „impeachmentnek” nevezett eljárás befejezésére. Estrada egyébként az első ázsiai vezető, akit a mostanihoz hasonló alkotmányos procedúrával mozdíthatnak el pozíciójából.
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
