Biljana Plavsic volt boszniai szerb elnök tegnap háborús bűnök gyanúsítottjaként önként Hágába utazott – erősítették meg Belgrádban és Hollandiában. Találgatások egész sora lát napvilágot arról, hogy a nemzetközi törvényszék előtt tett tanúvallomása mennnyire lehet terhelő Milosevicsre. A jugoszláv hatóságok még mindig nem reagáltak arra a hágai kezdeményezésre, hogy a nemzetközi törvényszék főügyésze január második felében Belgrádba látogassonHivatalosan is megerősítette ugyanakkor a montenegrói rendőrség, hogy hétfőn este Podgorica központjában meggyilkolták a kisebbik jugoszláv tagköztársaság állambiztonsági szolgálatának egyik vezetőjét. Jugoszláviában nyugtalansággal tölti el az embereket, hogy a rendszerváltás után is folytatódnak a politikai és alvilági leszámolások.Szenzációszámba megy maga a bejelentés is, hogy a jugoszláv külügyminiszter holnap Brüsszelben a NATO-főtitkárral találkozik, hiszen a NATO-t Szerbiában az egyszerű emberek többsége még mindig ellenségnek tekinti. Szvilanovics Robertsonnal és a NATO tanácsának tagjaival – egyebek mellett – arról a belgrádi javaslatról cserél véleményt, hogy egy kilométerre csökkentsék a Szerbia és Koszovó közötti, jelenleg öt kilométer széles biztonsági övezetet.Új korszak nyílik a jugoszláv– lengyel kapcsolatokban – hangoztatta eközben tegnap Belgrádban Vojislav Kostunica jugoszláv elnök lengyel kollégájával, Aleksander Kwasniewskivel tartott találkozóját követően.
Annyi a fertőzött, hogy újabb koronavírus elleni oltási kampányt indítanak az európai országban
