Idén és jövőre is összesen 348,1 millió forint működési célú támogatásért pályázhatnak a társadalmi szervezetek bizottságánál a civil szervezetek. A pályázatokat legkésőbb január 26-ig nyújthatják be az egyesületek, illetve az alapítványok, egy-egy szervezet legfeljebb kétmillió forintot igényelhet. Az Országgyűlés várhatóan májusban dönt a támogatások odaítéléséről.Január 26-ig kell a civil szervezeteknek a társadalmi szervezetek bizottságához eljuttatniuk azt a pályázatot, amelyben működési célú támogatást igényelnek. Adatlap személyesen a Képviselői Irodaház tudakozójában, postán a társadalmi szervezetek bizottságánál (1358 Budapest, Széchenyi rakpart 19.) és interneten a www.mkogy.hu/biz honlapról szerezhető be.Halász János, a társadalmi szervezetek bizottságának alelnöke a pályázatok kapcsán hangsúlyozta: az előző ciklusban több alkalommal is politikai vita alakult ki a támogatások elosztásakor, ugyanakkor a Fidesz-frakció által kidolgozott és a bizottságban alkalmazott eljárás garantálja, hogy valóban szakmai alapon ítéljék oda a támogatást. – Ezt támasztja alá, hogy 1999-ben és 2000-ben a parlament több mint nyolcvan-, illetve kilencvenszázalékos többséggel fogadta el a bizottság javaslatát – tette hozzá Halász János. Az eljárás értelmében a beérkezett pályázatokat – tartalmuk szerint – öt albizottságban tárgyalják, amelynek egy ellenzéki és egy kormánypárti tagja van. A bizottság áprilisban tárgyalja a javaslatokat, a parlament pedig várhatóan májusban dönt a támogatásokról.Költségvetési támogatásra azok a társadalmi szervezetek, közhasznú, illetve kiemelten közhasznú alapítványok pályázhatnak, amelyek közérdekű társadalmi tevékenységet végeznek, és – az alapítványok esetében – a közhasznú, illetve kiemelten közhasznú minősítés meglétéről már jogerős végzéssel rendelkeznek.Kitétel az is, hogy a szervezeteket a bíróság már nyilvántartásba vette, érvényes alapító okirattal rendelkeznek, folyamatosan működnek, és székhelyük Magyarországon vanA támogatási összeg a szervezet működtetéséhez igényelhető. Egy-egy alapítvány, illetve egyesület legfeljebb kétmillió forintra pályázhat.
Kocsis Máté: A Tisza elsőként az emberek zsebébe nyúlna
