Csúcstechnológia Szécsényből

Mayer György
2001. 01. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1992-ben tizenhét fővel kezdte meg tevékenységét a Nógrád megyei Szécsényben. Ma ez a vállalat a magyar elektronikai ipar egyik vezető cége, amely közel 1700 főt foglalkoztat, forgalma megközelíti az ötmilliárd forintot, tevékenységének döntő részét saját fejlesztésű termékek teszik ki. Az egyetlen olyan teljesen hazai tulajdonban lévő cég, amely szerepel az ötven legnagyobb exportáló vállalat között, és termékei – a nyugat-európai piacokon túlmenően – eljutnak a Távol-Keletre is. A vállalat ISO 9001 minősítéssel rendelkezik. Legnagyobb üzleti partnerei az elektronikai ipar külföldi vezető vállalatai, valamint a világítástechnika, a biztonságtechnika és az autóipar beszállítója.Mint Gulyás Imre ügyvezető igazgatótól megtudtuk: a vállalat kezdetben a mágnesfejek fejlesztésével és gyártásával foglalkozott, olyan sikeresen, hogy a hollandiai Philips ez irányú teljes termelését leállította és eladta részükre. Így mára a professzionális mágnesfejgyártás terén a világ egyik vezető cége lettek. Termékeik a frankfurti repülőtéren, az európai szállodák jelentős részében, valamint a különböző elektronikus kártyaíró és -olvasó berendezésekben egyaránt megtalálhatók. A speciális miniatürizált fejek egyedi gyártásával a nyugat-európai piac különleges kissorozatú igényeinek is eleget tudnak tenni. A cég széles körű termékstruktúrájának nagy része kapcsolódik a Wassenoori Egyezmény – a volt cocom – árulistájának az ipari csúcstechnikájú áruköréhez. A cég meghatározó szerepet vállalt és vállal a magyar elektronikai ipar technikai színvonalának világszintre történő emelésében, a Széchenyi-terv egyik sarokpontjának a megvalósításában.Az igazgató jelezte azt is, hogy 1993-tól a Grundig németországi mágnesfej- és videoalkatrész-gyártásán túlmenően megkezdték a televízió-részegységek szerelését is, és ma már Európa egyik legnagyobb gyártóbázisa Szécsényben van, ahol a Grundig televíziókon kívül más gyártók részére is készítenek részegységeket. A kft. tovább bővítve tevékenységét, 1995-ben megvásárolta a felszámolás alatt lévő váci Híradástechnikai Alkatrészek Gyárát, hogy biztosítsák a megfelelő alkatrészgyártási hátteret. Ma Magyarországon ez az egyetlen jelentős elektronikai alkatrészgyártó, kizárólag magyar tulajdonú vállalat. Nagy előnyük, hogy saját szerszámgyártással, műanyag fröccsöntéssel, fémmegmunkálással rendelkeznek. Többek között ez tette lehetővé, hogy például a Siemens vagy az autóipari megrendelőik részére a fejlesztéssel együtt végezzék a gyártást. A váci és romhányi üzemek megvásárlásával lehetővé vált a hagyományos világítástechnikai előtétek gyártása is. Így megkezdték sz elektronikus előtétek, gyújtók fejlesztését, és mára már több mint száz új egységgel rendelkeznek, melyek egyes típusai a világszínvonalat jelentik. Termékeik minőségét jelzi, hogy a svájci vasutak hagyományos vagonvilágításukat a cég által gyártott egységekkel cserélik ki.Gulyás Imre jelezte azt is, hogy 1995-ig a vállalat teljes forgalma közvetlenül exportra került, jelenleg ez az érték meghaladja a 85 százalékot, de a hazai szállítások 95 százalékban közvetve szintén exportálásra kerülnek. E kiváló eredmények ellenére sajnos nem tudnak a Magyarországon működő külföldi tulajdonú multinacionális cégek részére közvetlenül beszállítani, annak ellenére sem, hogy eladásaik jelentős részét ezek a vállalatok vásárolják meg külföldön. A kft. továbbra is folytatja fejlesztéseit, így ferritgyártását közel ötven százalékkal növeli, porvasmag típusválasztékát jelentősen szélesíti, valamint az amerikai piacokra kerülő nanokristály bázisú nagyfrekvenciás teljesítmény induktívelem-szállításait is bővíti. Mindezek összességében közel háromszázmillió forintos beruházást igényelnek. Mindezek mellett a nyomtatott áramkörök gyártásánál megkísérlik tartani a három-négy hónapos határidőt, és januártól az SMD beültető kapacitását is növeli a cég. Autóipari alkatrészszállításaikat pedig megháromszorozzák.Az ügyvezető igazgató szerint a vállalat számára az egyik legnagyobb gond az ugrásszerű minimálbér-emelés. Ennek kihatása, valamint a forint árfolyamingadozása miatt a cégnek idén 300 millió forinttal több lesz a kiadása, így áraikat az európai piacon 15-25 százalékkal kell emelni, amit vagy elfogadnak a partnerek, vagy nem. Emellett nehezíti gazdálkodásukat, hogy az ilyen méretű vállalatok kevés központi támogatást kapnak. A gazdaságpolitika főleg a kis- és középvállalkozásokat, valamint a multinacionális cégeket preferálja és kevésbé figyel a hazai tulajdonú nagyobb vállalkozásokra, pedig a gazdaság fejlődését és a foglalkoztatást ezek a cégek is nagyban segítik. A kft.-nél például 44 400 forint a nettó átlagbér, ezt idén 53 000 forintra emelik. Tehát mindent megtesznek az 1700 ember további foglalkoztatásáért, ám több és hatékonyabb állami szerepvállalást szeretnének látni, például a Széchenyi-terv segítségével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.