Tavaly karácsonyig ötmillió utas vette igénybe a MÁV Rt. intercityvonatait. A MÁV 2000-ben 17,5 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított ezeken a járatokon, mint 1999-ben annak ellenére, hogy a vasutassztrájkok idején 911 IC-vonat közlekedését törölte a menetrendből a vasúttársaság – tudtuk meg Mészáros Andrástól, a MÁV Rt. járattervező főmunkatársától. A főváros és egyes megyeszékhelyek, kiemelt régióközpontok között a MÁV növelte a naponta közlekedő járatok számát, és így mind több utas szállt fel az emelt komfortfokozatú távolsági szerelvényekre.Az első IC-szerelvényeket 1991-ben indította a MÁV Budapest és Miskolc között, majd a fővárosból Debrecenig és Nyíregyházáig is közlekedtek. A vasúttársaság minden évben új útvonalakkal bővítette a hálózatot, ma már naponta 63 IC-szerelvényt indítanak Budapestről és a nagyobb vidéki városokból. Az utasok közel 30 százaléka Debrecen felé utazik, május óta Miskolcra, Debrecenen át Nyíregyházára kétóránkénti gyakorisággal közlekednek a szerelvények. Budapest és Pécs között az oktatási időszakban naponta hat pár IC-vonat jár. A Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal villamosításával megszűnt a Balatonszentgyörgyön át Zalaegerszegre közlekedő járat – eddig Balatonszentgyörgyig vonaton, onnan autóbusszal lehetett továbbutazni –, az IC-vonat Veszprémen keresztül átszállás nélkül jut el a zalai fővárosig. A magyar–szlovén vasútvonal új lehetőséget teremt a zalaegerszegi összeköttetés javítására, hiszen májustól három IC-vonat közlekedik majd ebbe az irányba, kettő közülük nemzetközi lesz.Néhány éve a Balaton déli partján is megindult az IC-forgalom, ám az utasok körében nem aratott osztatlan sikert, mert Keszthelyig csak Siófokon, Fonyódon és Balatonszentgyörgyön álltak meg a szerelvények. Tavaly nyáron a vonatok már a kiemelt üdülőterületnek számító Balatonföldváron és Balatonlellén is megálltak, ami az utasforgalomban is megmutatkozott: a nyári hónapokban az IC-vonatokat igénybe vevők száma 61 százalékkal nőtt – mondta el Mészáros András.Az IC az egyetlen MÁV-vonat, ahol a késéseket is levonják a menetdíjból, hiszen abban az esetben, ha egy vonat 15 percnél többet késik, az utasnak visszafizetik a pótdíjat. A szerelvények ugyan kiemelt járatként közlekednek a MÁV hálózatán, a késések kellemetlenséget okoznak az utasoknak, a MÁV-ot pedig anyagilag terheli meg. Mint azt a MÁV főmunkatársa elmondta, ebben az évben 25,8 százalékkal csökkent a késések miatti pótdíj-visszatérítések aránya.Az IC-vonatok sikereinek ellenére néhány problémával ma is szembesül a MÁV. Amikor a kocsikat átépítették, az anyagi lehetőségek miatt csak légjavító berendezéseket szereltek fel, amelyek a nyári kánikulában nem működnek olyan tökéletesen, mint egy légkondicionáló berendezés. A pályák mentén a 35-40 fokos hőség ellen a szerelvények sem biztosítanak elég védelmet, főként, ha az állomáson megáll a vonat. Problémát jelent továbbá, hogy az IC-kocsik korlátozott számban állnak a MÁV rendelkezésére, a karácsonyi, húsvéti és a többnapos ünnepeken ennek megfelelően nagy a zsúfoltság a vonatokon. Ilyenkor a MÁV a nemzetközi forgalomban használt kocsikat kapcsolja a szerelvényekhez, amennyiben ez sem elég, alacsonyabb komfortfokozatú kocsik járnak az IC-ken. A MÁV 120 IC-kocsival rendelkezik, ám az ünnepeken vagy akár péntekenként akár 150 vagont közlekedtetnek az intercityforgalomban.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
