Eltérő étkezési szokások

Nagy Ottó
2001. 01. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre inkább uniformizálja a vásárlási és az étkezési szokásokat a nemzetközi élelmiszermárkák ismertsége és kedveltsége, valamint a multinacionális kereskedelmi vállalatok terjeszkedése – derül ki a Gfk Hungária felméréséből. Ennek ellenére mégsem várható, hogy csupa egyforma fogyasztó alakuljon ki, mert az éghajlati különbségek következtében kialakult étkezési szokások nem változnak meg egyik napról a másikra. Az azonban érzékelhető, hogy a szállítás és a kereskedelem fejlődése miatt a fogyasztási szokások egyre inkább közelítenek egymáshoz.Az étkezési szokásokat kutató szakemberek a fogyasztók három csoportját különítik el. Az első csoportba azok tartoznak, akik szívesen megkóstolnak minden újdonságot, a másodikba azok, akik akkor fogyasztanak új élelmiszereket, ha már megfelelő mennyiségű pozitív tapasztalatot gyűjtöttek róla. A harmadik csoportot azok alkotják, akik elutasítanak minden újdonságot és az étkezési szokások fejlődésétől is elzárkóznak.A magyarországi felnőttek körében a csoportok 25, 40 és 35 százalékos arányban oszlanak meg. Egységes hazai fogyasztásról mégsem lehet beszélni, mert regionálisan nagyon eltér az egyes élelmiszerek kedveltsége. Például amíg a sertéshús országosan a 14. helyet foglalja el a legkedveltebb enni- és innivalók listáján, addig az észak-magyarországi megyékben az ötödik helyen szerepel, de nagyon kedvelt élelmiszernek számít az Alföldön és a Közép-Dunántúlon is. Sőt, az Alföld déli megyéiben a harmadik helyet a szalámi és a kolbász foglalja el. Érdekes, hogy a legkedveltebbek tízes élcsoportjába egyes régiókban a tea is beletartozik, az ország fejlettebb részein, így Budapesten és az Észak-Dunántúlon pedig a tej is. A főváros és az ország többi része között más jelentős eltérés is tapasztalható, mert amíg országszerte leggyakrabban fehér kenyeret és főzött levest esznek, addig Budapesten ezeket megelőzi a kávé, a tea, a tej, a sajt, a gyümölcs, a zöldség és a felvágott.A Gfk tapasztalatai szerint az egyes élelmiszerek fogyasztásának gyakorisága egyre inkább az életmódtól és a településtípustól függ.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.