Eltűnt holmik bulija: Hysteria 2001

Szenvedi
2001. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapzártánkig több mint száz károsult jelentkezett a rendőrségen, akiknek a fővárosi Hysteria 2001 fesztiválon az egyik ruhatárból tűntek el értékeik. Az eddig ismeretlen tettesek ruhaneműket, iratokat, készpénzt, mobiltelefonokat tulajdonítottak el szilveszter éjszaka. A kár előzetes becslések szerint legalább négymillió forint. A rendezvényszervező és a ruhatáros alvállalkozó tegnap közös pénzalapot hozott létre a vendégek kártalanítására.A XIV. kerületi rendőrkapitányság ügyeletére 2001. január 1-je reggel 6 óra óta folyamatosan érkeznek a sértettek. Több kerületi és vidéki rendőrkapitányságon is jelentkeztek azok, akiket megloptak.Lapzártánkig hetvennégy településről mintegy száz feljelentés érkezett a rendőrkapitányságokra. A sértettek egyelőre egybehangzó elmondása szerint a 150 forintos ruhatári díjat szedő személyek eltűntek, a rájuk bízott értékekre nem felügyeltek. A károsultak pontos számának és a bűncselekménnyel okozott kár összegének megállapítása folyamatban van. A BRFK sajtófőnöke, Samu Attila szerint előreláthatólag a hét végére derül ki a pontos szám.Maros Róbert – a Hysteria 2001 fesztivál szervezője, a Gamma Kft. ügyvezetője – lapunknak elmondta, hogy a hangosítással megbízott alvállalkozó ajánlotta Sz. D. vállalkozót, aki Maros Róbert szerint megfelelő referenciával bírt ahhoz, hogy megbízzák a ruhatár vezetésével. A rendezvényszervező szerint a ruhatárosok nem voltak felkészülve a húszezer fős rohamra, annak ellenére, hogy ennyi résztvevőre számítottak. – Nem igaz, hogy autót is loptak, s az sem, hogy a ruhatárosok összejátszottak a tolvajokkal, hiszen nem is voltak tolvajok – állítja Maros Róbert. Szerinte egyszerűen az történt, hogy a részeg, mulatozó, türelmetlen tömeg hajnali négy körül beugrált a ruhatárba azért, hogy maga szerezze vissza holmiját. Így történhetett meg az, hogy egyesek nem csak a saját holmijukat vitték el. Sok kabát maradt a helyszínen, amit visszaadnak tulajdonosának, ha az jelentkezik érte. A ruhatár technikai-gyakorlati okok miatt mondott csődöt: a tömeg megunta a többórás várakozást, és sokan bemásztak. A rendezők, amikor ezt észlelték, szóltak a biztonsági őröknek, hogy küldjenek segítséget. A tömeggel azonban a segítségül hívott biztonságiak sem bírtak. Jelenleg az ő felelősségüket is vizsgálják. Az előzetes becslések szerint négymillió forintos kár keletkezett. Természetesen csak azokat kártalanítják, akik bizonyítani tudják, hogy a rendezvényen tűnt el a holmijuk. A károsultak a 06-20/321-2000-es telefonszámon jelentkezhetnek.Maros lapunk kérdésére elmondta: tegnap megállapodtak a ruhatárat üzemeltető vállalkozóval egy közös, másfél millió forintos kárenyhítő alap létrehozásában.A kabátzsebekből, illetve a táskákból eltűnt értékeket nem tudják megfizetni, hiszen a belépőjegy felirata és a ruhatárnál lévő tábla is felhívta a figyelmet arra: a zsebekből eltűnt értékekért nem vállalnak felelősséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.