Idén – a köztisztviselői illetményalappal együtt – 8,75 százalékkal emelkedik az országgyűlési képviselők tiszteletdíja, így a honatyákat havonta bruttó 153 ezer forintos alapdíj illeti meg. A miniszterek alapbére 427 ezer forintra nő, a legfőbb közjogi méltóságok havi fizetése pedig 642 600 forint.Miután a parlament által elfogadott kétéves költségvetés szerint idén 8,75 százalékkal emelkedik a köztisztviselői illetményalap, ugyanilyen mértékben növekszik az ország-gyűlési képviselők és a legfőbb közjogi méltóságok tiszteletdíja is. A tiszteledíjakat ugyanis a mindenkori illetmény alapján számolják ki.Az országgyűlési képviselők tiszteletdíja a jelenleg 30 600 forintos köztisztviselői illetményalap ötszöröse. Ez alapján idén a honatyák havi alapdíja bruttó 153 ezer forint. Emellett a képviselőket különböző pótlékok illetik meg. A parlamenti alelnökök a tiszteletdíj 180, a frakcióvezetők 120, a jegyzők 70, a bizottsági elnökök 100, az alelnökök 80, a bizottsági tagok pedig 40 százalékának megfelelő pótlék illeti meg. A honatyáknak ezen túlmenően költségtérítés is jár.A fővárosban lakó képviselők az alapdíj 70 százalékát kapják meg ilyen címen. A fővároshoz viszonyítva 100 kilométeres körzetben élő honatyák 100, a 200 kilométeres körzetben élők 130, a 200 kilométernél messzebb élők pedig 160 százalékos költségtérítésre jogosultak.1990-ben 32 500 forintban állapították meg a parlamenti képviselők havi bruttó alapfizetését. Ezt az összeget 1992-ben 56 ezer forintra, majd 1995-ben 67 ezer forintra emelték. 1996-ban 87 ezer, 1998-ban pedig 114 ezer forint volt a képviselők tiszteletdíja. Két évvel ezelőtt, 1999-ben 130 ezer forintra, majd tavaly 140 ezer forintra nőtt ez az összeg.
Jeszenszky Zsolt: Magyar Péter és a cselédsajtója hazudik és csúsztat
