Fischer tanúvallomása

Stefan Lázár (Németország)
2001. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joschka Fischer – tanúként – két és fél órát állt a frankfurti törvényszék rendelkezésére, hogy vallomásával segítsen a bíróságnak a hajdani terrorista Hans-Joachim Klein ellen folyó perben.Az illegálisan működő Vörös Hadsereg Frakció hajdani tagját azzal vádolják, hogy 1975 decemberében aktívan részt vett a Bécsben ülésező OPEC-konferencia résztvevői köréből halálos áldozatokat és túszokat követelő merényletben. A német külügyminiszter bevallotta, baráti kapcsolatok fűzték a ma ötvenkét esztendős Kleinhez, e kontaktus azonban azt követően megszakadt, hogy a vádlott illegalitásba vonult, és az erőszak alkalmazásában látta politikai elképzeléseinek megvalósítását. „Ezt az elhatározását már akkor fatális melléfogásnak tartottam” – hangoztatta a Zöldek politikusa, aki saját szerepét sem igyekezett elkendőzni.A tanúként idézett külügyminiszter megragadta az alkalmat, hogy kitérjen a hatvanas és a hetvenes évek eseményeire, amikor a frankfurti „parlamenten kívüli ellenzék” tagjaként számtalan megmozduláson vett részt mint a baloldali fiatalok egyik hangadója. Ugyanakkor azonban határozottan állította, soha nem volt hajlandó vitákat folytatni az államrend fenntartásáért felelős személyek megsebesítéséről vagy megöléséről. Akkori célját röviden így foglalta össze: „A helytelen úton járó társadalmon belül akartunk helyes életet élni!”Joschka Fischer (képünkön) szerepe az utcai tüntetések során ma a német parlamentet is foglalkoztatni fogja. Az ellenzéki kereszténydemokrata frakció a kormányhoz intézendő kérdésekkel a külügyminiszter viszonyára is ki akar térni, abból kiindulva, hogy a bíróság előtt tett vallomása újabb részletekkel szolgált a politikus erőszakhajlamáról, amely a kabinet szavahihetőségét is befolyásolhatja. „A kérdések egész sora áll a listánkon” – hangoztatta Hans-Peter Repnik, a CDU parlamenti ügyvezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.