Ötödik éves fennállását ünnepli a győri Széchenyi Főiskolán az úgynevezett practingprogram. A gyakorlatorientált mérnökképzésbe eddig összesen 363 hallgatónk kapcsolódott be, akik negyvennégy cégnél végezhették szakmai gyakorlatukat – tájékoztatta lapunkat Kardos Károly.A főiskola tanszékvezetője, aki egyben a practingprogram főkoordinátora, elmondta: a nyugat-európai mintát átvevő oktatási projekt, amely a PHARE támogatásával 1996 őszén indult, mára önfenntartóvá lett. A benne részt vevő ipari üzemek biztosítják a működtetéséhez szükséges forrásokat. A practingos mérnökhallgatók ugyanis nem életidegen, íróasztal mellett kiötlött, soha meg nem valósuló programokon törik a fejüket, hanem nagyon is valóságos problémákkal foglalkoznak. A részt vevő cégek aktuális, megoldandó feladatokat határoznak meg számukra, s a konkrét problémáról szóló hallgatói pályamunkák alapján választják ki a nekik kellő diákokat.Azok helyszíni segítséggel dolgozzák ki elképzeléseiket, amelyek közül nem egyet be is vezetnek a napi gyakorlatba. A legtöbb mérnökjelöltet az elmúlt években a győri Audi, illetve a Rába fogadta.Imre Gyulától, a Rába vezérigazgatójától megtudtuk, hogy a programot egyfajta előválogatásnak tekintik. A főiskolások hasznos, többnyire alkalmazható munkát végeznek. Eközben megismerik őket, s ajánlatot tesznek a legfelkészültebbeknek. A programban részt vevő hallgatók egynegyedét a diploma megszerzése után szerződtették.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
