Hamisítják az egyik legnagyobb külföldi érdekeltségű üzem-anyag-forgalmazó cég számláit – jelentette be az elmúlt év végén megszüntetett olajbizottság elnökének egy magát megnevezni nem kívánó személy. A férfi a bizonyítékot, a számla-előállító programot tartalmazó számítógépes lemezt is átadta a képviselőnek.Pallag László a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy az olajbizottság utolsó munkanapján jelentkezett tanúként egy férfi. Mint elmondta, a bizottságnak így már nem volt módja a bejelentéssel foglalkozni. A képviselő elmondta azt is: jóllehet a bejelentő a számlahamisításra alkalmas program miatt megkereste az érintett olaj-forgalmazó céget, az illetékes rendőrkapitányságot, sőt az ügyészséget is, ám panaszával tudomása szerint senki sem foglalkozik. Az ügyről a Magyar Nemzet is beszámolt, ám Pallag kérésére nem neveztük meg az érintett céget, a vizsgálatot bojkottáló hatóságokat pedig a tanú védelme érdekében nem nevezte meg a képviselő. Az egyik kereskedelmi televízió hétfő este közzétett információi szerint az OMV Hungária Kft. nevével éltek vissza, nagy mennyiségben hamisított OMV-szám-lákkal adtak el kétes eredetű üzemanyagot. Az OMV Hungária tegnap kiadott közleménye szerint a cég ez ideig nem találkozott a nevére kiállított hamis számlákkal. A cég kizárja az ilyen visszaélés lehetőségét. Mindig a legnagyobb körültekintéssel járunk el – állítja Szabó Miklós, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. – A régió egyik vezető ásványolaj-ipari cégeként még az elviselhetőségét sem engedhetjük meg ilyesminek. Számítástechnikai, jogi szakembereink, valamint számlázási osztályunk bevonásával minden részletre kiterjedően átvizsgáltuk számlázási rendszerünket, és az eredmények megnyugtatóak – szögezte le a cég vezetője. Pallag László képviselő nem kívánta kommentálni a cég közleményét, ám felajánlotta lapunk munkatársának, hogy csütörtökön működés közben megtekintsük az inkriminált számítógépes programot.A Legfőbb Ügyészségnek tavaly november óta tudomása van arról, hogy az ÖMV-töltőállomásokon hamis üzemanyag-vásárlási számlák kiállításával sorozatos visszaélések történtek – tartalmazza a Legfőbb Ügyészség közleménye. Az ügyészség haladéktalanul megtette a büntetőjogi felelősség tisztázása érdekében az intézkedéseket. Egyelőre nem kívánják az ügygyel kapcsolatos adatokat nyilvánosságra hozni. Az ÖMV nem tud a vizsgálatról.A Magyar Nemzet rendőrségi forrásból származó értésülése szerint az ORFK nem tudja, folyik-e rendőrségi vizsgálat az ügyben, és ha nem, akkor miért nem. Ugyanis egyelőre nem tudni – Pallag képviselő nem árulta el –, tanúja melyik vidéki rendőrkapitányságon tett bejelentést a számlahamisítási bűncselekmény gyanúja miatt.
Véget ért Császár Attila kihallgatása
