Balatonfüreden a Tagore sétányon emlékfát ültettek Hamvas Béla emlékére 2000. március 22-én. Hamvasról köztudomású, hogy szerette a fákat. Szentendrei kertjükben, de máshol tett sétái alkalmával is szívesen időzött a társaságukban, s hozzájuk kapcsolódó gondolatait egy kisebb írásában meg is örökítette 1934-ben. Ezt és a Csontváry cédrusáról szóló híres esszéjét jelentette meg az ünnep alkalmából a kiadó (amely a Hamvas-fordításokat is gondozza külföldön) egy rendkívül impozáns kiállítású kis kötetben.A Fák – amely nem esszé, szerzője szándéka szerint inkább vers – az egyik legjobb példája annak, amit Hamvas imaginációnak hív. Belelátni, együtt érezni és létezni az objektummal, hogy megérthessem annak azt a lényegét, amelyet a létezésben betölt. Minden mondatban és szóban ott van a fák hullámzó növekedése, észrevétlen lüktetése, ölelése. Ahogyan a fák magukba szívják a táplálékot a földből, úgy szívja magába lényegüket Hamvas soraiból az olvasó. A Hamvas által bemutatott négy fa (hársfa – győző, fenyő – melankolikus, nyírfa – szűz, fügefa – áldást adó) nem csupán emberi tulajdonságokkal felruházott növény, hanem példát adó, tisztán megjelenő archetípus is. Alázat kell ahhoz, hogy az ember tanuljon a fától. Alázat és önmaga feladása. Ez így már győzelem is lehet.Amit Csontváry cédrusáról ír Hamvas, nem több, mint öt oldal, pedig sokak szerint könyvet érdemelne, hacsak nem könyvek egész sorát. Isten és ember: megközelíthetetlen és mégis egy. Sok van belőle (ember), és mégis csak egy. Vízió ez a vízióról, amelyben a művész megfestette a hidat ég és föld között, s amelyben a szellem ráismert rokonára.(Hamvas Béla: Fák. Editio M Kiadó, Budapest, 2000. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
„Szinte mindennap vágnak kerítést” – mutatjuk, mi zajlik a déli határunkon
