Hány jobbközép párt kell?

Vihar után, döntés előtt – az MDF a koalícióban címmel jelent meg e hasábokon (Magyar Nemzet, 2001. január 5-én) Kelemen András MDF-es országgyűlési képviselő, elnökségi tag írása, amely a jobboldal szövetségi politikáját elemezte. A választásokhoz közeledve a magyar politika két térfelén a helyzet majdnem változatlan. A baloldalon egy nagy párt van, mely integrálandó erők híján önmagával van elfoglalva, és mellette a csendes és tehetségtelen szélsőbal nem sok vizet zavar. Az SZDSZ elindult középre. Ez az utolsó esélye a megmaradásra. Több mint kérdéses azonban, hogy az antiszocialista retorikával szerzett szavazatokat nem lopja-e el ismét a baloldalra.A jobboldal pedig vajúdik. Az 1998-as választások bebizonyították, hogy a magyar politika jobboldali térfelét a Fidesz–Magyar Polgári Párt foglalta el. Rajta kívül csak a nemzeti radikális MIÉP-nek és az agrárvilág, a vidéki Magyarország rétegpártjának, a kisgazdapártnak jutott érdemleges hely. A helyzet azóta annyit változott, hogy a kisgazdapárt pozíciója jelentősen romlott, szereplésük az egész koalíció kárára van. A két térfél struktúrája közötti lényegi különbség a jobbközép töredékpártok (MDF, MDNP) létezésében van. Integrációjuk kérdése még nem dőlt el.A Fidesz és az MDF közötti tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. Az MDF két vasat tart a tűzben egyszerre, a Békejobbot, illetve a Fidesszel való megállapodást. Előbbi arra jó, hogy saját pozícióit erősítse. A kitűnő erőkből álló MDNP mindezt kívülről nézi, és tehetetlenül vár. A Fidesz–MDF-megállapodás csúszása éles szópárbajt váltott ki Harrach Péter és Dávid Ibolya közt. Harrach szerint a Fidesz gáláns ajánlatot tett egy olyan pártnak, amelyik önerőből csak egy-két mandátumhoz jutna. Harrach túloz. Az MDF önállóan egyetlen mandátumhoz sem jutna. Legalábbis az eddigi választási tapasztalatok szerint. A bántás szándéka nélkül kell leírnom a közvélemény-kutatások visszatérő eredményét, miszerint Dávid Ibolya első helye mögött kevesebb szavazat van, mint a népszerűségi lista sereghajtó pártelnökei mögött. A túloldalról kapott szimpátiavoksok nem érnek semmit. Akkor számítanának, ha a második fordulóban az MSZP-szimpatizánsnak a Fidesz és az MDF között kellene választania.Ilyen helyzet nem fog előállni. Listán az MDF nem fogja megkapni az öt százalékot, mert a szavazók nem kockáztatják meg, hogy a szavazatuk elvesszen, sőt, hogy a kiesett listás szavazatuk nagyobb arányban segítse az MSZP-t, mint a Fideszt. Az esetleges egyéni kvalitások pedig, a tapasztalatok szerint, a rendes országgyűlési választásokon nem befolyásolják az eredményt az egyéni körzetekben sem, a pártpreferenciák számítanak. (Ismerve a törvényhozás pártok, frakciók szerinti működését, ez sem átgondolatlan választói magatartás.) A választó vagy meg akar tartani egy kormányt, vagy le akar váltani. Kisebbik koalíciós partnerként legutóbb az SZDSZ zseniális üzenete se jött be. (Hogy tartsuk a jó irányt!) Ezen lehetőségek számbavételével az MDF önállóságának megtartása öncélú, a jobboldal győzelmét kockáztató politizálásnak tűnik. AlkudozásárólAz MDF másik lehetséges útja a Békejobb. Ez eddig nem több egy lassan feledésbe merülő plakátnál. Az MDNP elnökségének teljesen igaza van abban, hogy a Békejobb a választójogi törvény miatt csak uniópártként indulhat a választásokon. Egy új formáció bevezetéséhez a politikai piacon idő kell, Magyarországon sok idő. Mikor jön létre ez az unió? Akarja-e ezt az MDF? Ha mégis létrejön, kinek a győzelmi esélyét növeli? Az unió dilemmája ugyanaz lenne, mint az MDF-é. A Fidesztől markánsan eltérő politikát folytatni, egyszersmind a Fidesz vezette erők győzelmét segíteni. S a dilemma a választó előtt is megmaradna. Az öt százalék az egyelőre virtuális uniónk esetében is kérdéses. Gyakori, bár halkuló érv a jobbközép kispártok megmaradása mellett, hogy a kereszténydemokrata szavazó 1998-ban csak jobb híján szavazott a Fideszre. Én úgy vélem, a Fidesz legbiztosabb szavazói a keresztény szavazók. Értékrendi identitásukból következik, hogy nem akarnak szocialista kormányt látni, s ha az erőt a Fideszben látják, akkor a legkevésbé sem fogja zavarni őket, hogy lenne a szívükhöz közelebb álló kis párt. A kínálat 1998-ban is megvolt.1996-ban létrejöhetett volna az MDNP-ből és a későbbi MKDSZ-ből a színvonalas kereszténydemokrata erő, amely a Fidesz számára megkerülhetetlen lett volna. Surjánék azonban elpereskedtek egy évet, majd ’97 nyarán a befutóra tettek. A pártstruktúra ma már túl van azon, hogy a jobbközép integráció egy, a Fideszt is magában foglaló unió formájában jöjjön létre. Ez szerintem is sajnálatos, szomorú, de ilyen aszimmetrikus erőviszonyok mellett ez már túlhaladott kérdés.De essék szó a Fidesz felelősségéről is.A Magyar Nemzetben karácsonykor közzétett Gallup-felmérés nem sok jóval kecsegtet. Sem a két nagy párt helyzetében, sem a miniszterelnök megítélésében nincs érdemi elmozdulás egy év távlatában. A biztos szavazók körében a Fidesz hátránya jelentős az MSZP-vel szemben. Semmi nem dőlt el persze. A folyamatok irányítása a kormány és a Fidesz kezében van. Van esély a győzelemre. Vegyük észre azonban, hogy a lakásépítési támogatás, a gyermekek utáni adókedvezmények, a hatósági árak emelésének elszánt visszafogása nem elegendő az üdvösséghez. Választáskor egy párt vezetőiről s magáról a pártról kialakult kép is számít, a botrányok is számítanak, az érzelmi tényező is számít, nem csak az anyagiak.Az összefogást meg kell valósítani. Most az integráció ideje jött el. De a szervezeti integráció helyett ma már a személyek integrációjára van szükség. Képtelen helyzet, hogy kiváló, becsületes, emberileg és szakmailag elismert politikusok csak azért essenek ki a közéletből, mert más jobbközép pártban vannak. Miközben arra méltatlanok is bejutottak néhányan 1998-ban, akiket a Fidesz utólag nem győzött kizárni. Becsületére legyen mondva, hogy ezt következetesen megtette. Jobb azonban a tévedés kockázatát a minimálisra csökkenteni, már a jelöltállításnál. A Fidesz ereje az összeszokott, felkészült, fiatalon nagy politikai tapasztalathoz jutott szűk körű vezetésében van. Új karakteres politikust azonban keveset tudott fölmutatni. A pártban is szüksége lenne más arcokra, más mentalitásra, más – idősebb! – korosztályra. Lehet, hogy ez is mozdítana a bebetonozódott erőviszonyokon.Tölgyessy Péter írta a Magyar Nemzetben még 1999 augusztusában: „Ha azonban a Fidesz homogén vezetése továbbra sem kívánja döntéshozatali folyamatait megnyitni más csoportok előtt, szavazatszerző képessége látja majd kárát. Számottevő politikai és szervezeti értékek veszhetnek el véglegesen a jobbközép számára.” A Békejobb vezető politikusainak viszont be kellene látniuk, hogy a szervezeti elkülönülés indokolatlan. Szavazóbázis híján értelmetlen dolog pártokat fönntartani. Akiknek egy csapatban a helyük, azok ne legyenek háromfelé. Ezt követeli a józan ész, a közös cél. Minden más öncél.Az MDNP pécsi szervezete, mely igen aktív volt a helyi közéletben, november végén kimondta önmaga feloszlását, s másokkal kibővülve egyesületként folytatja tovább. Példának szántuk ezt egy olyan országban, ahol papíron száznál több párt van. Már föloszlani sem tudnak, mert nem működnek. Mi úgy gondoltuk, legyen egy párttal kevesebb a jobboldalon, legalább helyben. Két hét múlva néhányan újraszervezték a párt pécsi szervezetét. Egyesülési szabadság van. A racionalitás nem lehet törvényi előírás. A felelősség azonban közös, 2002-ben feltehetően hosszú távra dől el, hogy kik határozzák meg az ország jövőjét. Világos alternatívákat kell mutatni, a szükséges választékkal.