Hatékonyabbá vált a jogalkotás

Kis Ferenc
2001. 01. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt évben hatékonyabbá vált az Országgyűlés törvényalkotó munkája, legalábbis a számadatok erről tanúskodnak: 2000-ben tizenhárommal több új törvény született, és nyolccal emelkedett az elfogadott törvénymódosítások száma az előző évihez képest. A parlament által hozott határozatok mennyiségében minimális különbség mutatkozik az 1999-es esztendő javára.Emlékezetes módon, rendkívüli plenáris ülésen fogadta el a parlament február elején a tavalyi év első törvényét, amely a háziorvosok önálló praxisjogáról rendelkezik. Azért volt szükség a képviselők összehívására még a tavaszi ülésszak kezdete előtt, mert az előző év végi zárószavazáson az FKGP frakciója nem tartózkodott az ülésteremben, így az indítvány nem kapta meg a szükséges többséget. Sok vita előzte meg a magzati élet védelméről szóló törvény elfogadását is, amely mind a kormány, mind az ellenzéki oldalon megosztotta a képviselőket.Szintén heves szópárbajok kísérték az ügynöktörvény módosítását, amelynek alapján éppen a közelmúltban kezdődött meg a sajtó vezető munkatársainak átvilágítása, majd folytatódik az ügyészek és bírák ellenőrzésével. Az MSZP és az SZDSZ politikailag indokolatlannak és a jelentősen kibővített személyi kör miatt végrehajthatatlannak tartotta az új törvényt, míg a kormánypártok azt hangsúlyozták: 10 évvel a rendszerváltoztatás után elvárható, hogy a közvélemény-formáló intézményekben, illetve az igazságszolgáltatásban ne vállaljanak szerepet egykori ÁVH-sok és III/III-asok. Az állampárti örökség visszásságainak felszámolását célzó törekvések sorába tartozik a pártingatlanok használatát szabályozó törvény is, amely megszüntette az MSZP túlsúlyát ezen a területen. A szocialisták ugyanis 1990-ben megkapták az egykori MSZMP épületeinek nagy részét, így nagyságrendekkel több ingatlant birtokoltak, mint a többi párt.Közel tíz éve megoldatlan ügyet rendezett a Ház a szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról rendelkező jogszabállyal, amelyet az ellenzéki pártokon kívül az MDF is bírált. Az előterjesztéssel szemben az volt a legfőbb kifogás, hogy a szövetkezetek jelentős része csődbe juthat a kifizetések teljesítése miatt. Az agrártáca vezetője azonban nem tartja indokoltnak a kritikát, mert szerinte a költségeket fedezi az a hitelkonstrukció, amelyet az FVM nyújt a szövetkezetek adósságrendezéséhez.A szervezett bűnözés elleni küzdelem segítésére új koordinációs központot hozott létre a kormány a parlament hozzájárulásával. Az idén január elsejétől működő intézmény a különböző nyomozószervek által összegyűjtött információk elemzését, továbbítását végzi majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.