Háttérakciók az MSZP-ben

Pásztor
2001. 01. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden érintett cáfolta a Népszabadságban tegnap megjelent állításokat, amelyek szerint Horn Gyula volt párt- és miniszterelnök javaslatot tett arra, hogy Szili Katalint hívják vissza parlamenti alelnöki tisztségéből, és helyére Lamperth Mónikát jelöljék. Szili Katalin a már említett, illetve a hasonló tartalmú Magyar Hírlap-cikkben foglaltakkal ellentétben leszögezte: nem bízták meg, így nem kezdeményez tárgyalást Németh Miklóssal.Helyreigazítási kérelmet juttattunk el a Népszabadság szerkesztőségéhez, mert nem felel meg a valóságnak a lap állítása– tájékoztatták a Magyar Nemzetet Horn Gyula titkárságán.Lamperth Mónika elmondta, sem elnökségi, sem frakcióülésen nem hangzott el olyan javaslat, amely azt kezdeményezte volna, hogy váltsák le Szili Katalint parlamenti alelnöki posztjáról, és őt jelöljék erre a tisztségre. – Véleményem szerint Szili Katalin vezeti legjobban az üléseket, ezért a helyén kell maradnia – fogalmazott. A politikus megjegyezte azt is: amikor a kongresszus megválasztotta Szilit a párt elnökhelyettesének, tisztában voltak azzal, hogy milyen tisztséget tölt be a parlamentben. Szili Katalin kérdésünkre szintén cáfolta, hogy bármilyen testületi ülésen felmerült volna visszahívásának ötlete. Leszögezte: a cikkek állításával ellentétben nem bízták meg, így nem is kezdeményez tárgyalást Németh Miklóssal. – Remélem, kiderül, hogy ki volt az, aki ilyeneket terjeszt – fogalmazott Szili Katalin a cikkekkel kapcsolatban.Jánosi György választmányi elnök – aki laptársaink szerint szintén részt vesz a Németh Miklóssal folytatandó tárgyalásokon – elmondta: nem kapott felhatalmazást a párt elnökségétől ilyen megbeszélésekre, s a pártvezetés mostanában nem is foglalkozott azzal, hogy az exkormányfő milyen szerepet kapjon az MSZP-ben. A politikus ugyanakkor támogatja, hogy ezt a kérdést lehetőleg február elejéig lezárják. Korábban, egy elnökségi ülést követően azt a tájékoztatást kapták az újságírók, hogy Kovács László pártelnököt bízták meg a kapcsolatfelvétellel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.