Háttérbe szorult autonómia

2001. 01. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kedveznek a körülmények a vajdasági magyarok követeléseinek megvalósításához. Továbbra is teljesen nyitott a jugoszláv föderáció sorsának kérdése, Belgrád Podgoricára figyel, emellett tovább késik a szerbiai kormány megalakulása. Az új kabinet legfeljebb a hónap végén állhat fel.Ilyen körülmények között szó sincs a magyarok autonómiatörekvéséről, legfeljebb az áll kapcsolatban a vajdasági magyarsággal, hogy Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a múlt héten a bírálatok kereszttüzébe került. Nem kímélték őt a demokrata párt szabadkai aktivistái sem, így a VMSZ-elnök valószínűleg nem véletlenül folytatott megbeszélést Zoran Djindjics demokrata párti elnökkel, szerbiai kormányfőjelölttel. A tárgyalásról csak egy szűkszavú közlemény jelent meg. Ebben az olvasható, hogy szó volt a vajdasági magyar kisebbség problémáinak megoldási lehetőségeiről, és hangsúlyozták a hatalom decentralizációjának és az önkormányzatok hatásköre növelésének fontosságát.Ugyanakkor a Vajdasági Magyar Demokrata Párt sürgeti, hogy a VMSZ tegye le autonómiakövetelését a belgrádi vezetők asztalára. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szerint várható, hogy Jugoszlávia január 22-én különleges vendégstátust kap az Európa Tanácsban. A vajdasági magyarok vonatkozásában viszont gondot jelenthet, hogy nincs ott sem Vojiszlav Kostunica államfő, sem pedig Zoran Djindjics leendő miniszterelnök asztalán a magyar követelések listája. Eddig csak a VMDP kereste meg az elnököt és a leendő miniszterelnököt azzal a követeléssel, hogy iktassák be politikai programjukba a magyar (perszonális) autonómia modelljét, a VMSZ továbbra is hallgat. Ágoston András pártja azt várja, hogy az Európa Tanácsban zajló vitában a magyar diplomácia saját felelősségének tudatában szorgalmazza majd a kisebbségi közösségek helyzetének a rendezését is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.