Herr Q sugárzó játékai

A Stasi semmit sem bízott a véletlenre. Ha a kémhálózat csődöt mondott, más módszerek után nézett. A hetvenes évektőlaz állambiztonságiak attól sem riadtak vissza, hogy radioaktív anyagokkal jelöljék meg, és így kövessék az „ellenséget” –legalábbis erről tanúskodnak a Stasi-archívumban most feltárt dokumentumok.James Bond senki sem lett volna trükkös szerkezetei nélkül, amelyeket a filmekben Mr. Q szerkesztett a brit szuperkémnek. A valóság néha felülmúlja a képzeletet: az egykori NDK tikosszolgálatának Mr. Q-ja, a Stasi fejlesztési részlegének vezérezredes főnöke sok vonatkozásban túltett fiktív kollégáján.Miután feltárultak az archívumok, a volt állambiztonsági hivatal operatív technikai szektorában (OTS) mintegy 550 méter aktára bukkantak. Az irattárakban kémiai anyagokkal átitatott dokumentumokat is találtak: hozzávetőleg egy tucat aktaköteg vegyileg szennyezett volt. A Stasi célja a rádioaktív anyagokkal nem az volt, hogy eltegye lába alól vélt vagy valós ellenségeit, hanem hogy megjelölve őket követhesse a célszemélyeket.A vizsgálattal megbízott hivatal (az úgynevezett Gauck-hivatal, amelynek vezetését 2000 októberében Joachim Gaucktól Marianne Birthler vette át) a feltárt iratok alapján rekonstruálta a keletnémet állambiztonsági szolgálat e különleges ügyosztályának tevékenységét. Legutóbb néhány hete kerültek nyilvánosságra adatok az osztály működéséről.Ezek szerint a megfelelő módszerek és eljárások kidolgozására a Stasi külön részleget működtetett. Ez volt az OTS, a keletnémet állambiztonsági szolgálat kutatási és fejlesztési részlege. Csak Berlinben mintegy ezer munkatársat foglalkoztatott – csupa magasan képzett szakembert.A kikísérletezett folyékony anyagokkal különböző dokumentumokat, leveleket, borítékokat és pénzt jelöltek meg. Vagy embert. Elég volt egy preparált gombostű. Ez külsőleg semmiben sem különbözött egy szokványos gombostűtől, a bökkenő csak az volt, hogy radioaktív sugarakat bocsátott ki. Egy piciny szúrás is elég volt ahhoz, hogy valaki megfertőződjék, s utána – egyszerű mérőműszerrel – már könnyűszerrel követhették.Előfordult az is, hogy radioaktív anyaggal vonták be egy titkos találkozókra használt helyiség padlóját. A résztvevők így élő jelzőberendezésekké váltak, a megfelelő műszer segítségével pedig könnyen nyomon követhették őket. Nem okozott nehézséget, hogy kiderítsék, kikkel találkoznak, milyen kapcsolataik vannak. A hetvenes években a Stasi hozzávetőleg száz esetben jelölte meg ily módon ellenségeit, a nyolcvanas évektől fogva pedig évente harminc–ötven esetben.A folyékony anyagokat különleges pisztollyal vagy gumilövedékkel is kilőhették. Ha járművet akartak követni, csak preparált radioaktív mágnest helyeztek az autóra, vagy egy lövéssel megjelölték a kerékgumit. Előfordult azonban, hogy hiba csúszott a számításba, például egy véletlenül arra sétálót talált el a lövedék. Ebben az esetben az illetőt valamilyen ürüggyel feltartóztatták, és a lehető legsürgősebben orvoshoz vitték, aki eltávolította a befúródott lövedéket. A Stasi emberei természetesen tisztában voltak vele, miféle kockázatokkal járnak ezek a módszerek. Az OTS specialistája, doktor Leuteritz elismerte, hogy a radioaktív anyaggal megjelölt „objektum” akkora dózist kaphatott, amely meghaladta a törvényhozók által meghatározott értéket. Azt is bevallotta, hogy az érintetteket „nem vetették alá sugárvédelmi orvosi vizsgálatnak”.A nyugat-berlini Jürgen Fuchs, a keletnémet kommunisták szenvedélyes bírálója 1999-ben hunyt el rákban. Ismerősei szerint a nyolcvanas évek végén Fuchs leveleit radioaktív anyaggal jelölték meg, s miután postára adta őket, már nem volt nehéz kideríteni, kik állnak kapcsolatban vele az NDK-ban. Egyidejűleg megvolt a hőn áhított bizonyíték arra is, hogy a belső ellenzéket tulajdonképpen Nyugatról irányítják. Ám ez egyelőre csupán feltételezés, írásos nyoma mindennek nem maradt.Az OTS ugyanis gondosan ügyelt rá, hogy a konkrét esetekről ne maradjon dokumentáció, a fellelt iratok rendszerint utasításokat, leírásokat, parancsokat tartalmaztak. Például az a dokumentum, amely részletesen leírja a Ninhydrin nevű fehér port. Ez alkoholban vagy vízben feloldva kiválóan alkalmas iratok, borítékok, levelek megjelölésére. A leírás azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy a szerből öt grammnál több nem kerülhet emberi testre, mert „nagy mennyiségben mérgező”.Radioaktív anyagot használtak bűnesetek felderítésére is. A Stasi emberei 1988 májusában ennek segítségével göngyölítettek fel egy pénzlopási esetet. Egy keletnémet postán az egyik alkalmazottat azzal gyanúsították, hogy rendszeresen elemeli a borítékban feladott pénzösszegeket. Az OTS munkatársai húsz darab ötmárkást preparáltak, majd borítékokba helyezték, és feladták őket. A tolvajt hamarosan lefülelték – azonban volt egy kis bökkenő! A húsz papírpénzből ugyanis csak nyolc ötmárkás került elő. A többi eltűnt. Soha nem derült ki, hogy előkerültek-e valaha a sugárszennyezett bankjegyek.A vizsgálatok kimutatták, hogy ha valaki csupán rövid ideig tartott magánál akár egyetlen darab ily módon megjelölt papírpénzt, a sugárzó bankjegy akkor is súlyos egészségkárosodást okozhatott. A veszély főként a fiatalokat fenyegette, az ő esetükben ugyanis az ivarmirigyek károsodhattak nagymértékben. A sugárzás egy év alatt fokozatosan csökkent, mondták a Stasi szakemberei, később veszélytelenné vált a bankjegy.A Stasinak természetesen nem volt nehéz beszereznie a radioaktív anyagokat, hiszen mindenütt megvoltak az emberei. A rossendorfi Magkutatási Központi Intézetben például az állambiztonsági szolgálat két munkatársa is dolgozott. Az anyagok szállítását, szétosztását a legnagyobb titokban bonyolították le. A Stasi mindent megtett azért, hogy ne derüljön ki, mit szállítanak azok a teherautók, amelyek időről időre szétszéledtek az egész országban. Kicserélték a rendszámtáblákat, és elhagyták az ilyenkor szokásos figyelmeztető jelzést is. Ha baleset történt, nemegyszer maga az intézkedő rendőr sem tudhatta meg, mit szállítanak az autók. A sugárszennyezett területet a Stasi kirendelt emberei a legnagyobb titoktartás közepette tisztították meg.Egyes jelek arra utalnak, hogy a Stasi nem csak a célszemélyek megfigyelésére, pontosabban megjelölésére használta a radioaktív vegyszereket. Az utóbbi három esztendőben három neves egykori ellenzéki is rákban halt meg, sokakban felmerült tehát a gyanú, hogy mindez – tíz évvel a rendszerváltozás után – nem lehet puszta véletlen. A Stasi-iratokat kezelő hivatal kutatói elképzelhetőnek tartják, hogy az állambiztonsági szolgálat annak idején különböző radioaktív anyagokat vetett be a politikai elítéltekkel szemben is. A feltételezés óriási vihart kavart, sokan hitetlenkedve csóválták a fejüket. „Merő kitaláció!” – állítják. Ám mind több egykori rab jelentkezett, akik elmondták, hogy fogságuk alatt többször is röntgenvizsgálatnak vetették alá őket. Ha a valamikori elítéltek már nem éltek – ilyen ügyek is akadnak szép számmal –, akkor hozzátartozóik keresték fel a hivatalt, és ők is családtagjuk hasonló élményéről számoltak be.Ha írásos bizonyítékot nem is találtak a kutatók, tárgyit annál többet. 1989-ben a kelet-németországi Gerában a Stasi hajdani épületében kiszuperált röntgengépre bukkantak. Ez persze még nem bizonyít semmit, de a valamikori foglyok azt állították, hogy vizsgálati fogságuk alatt legalább két ízben megröntgenezték őket. Rendszerint elöregedett vagy hibás gépeket használtak, de az is előfordult, hogy a készüléket rosszul állították be. Megfelelő képesítés híján az alkalmazottak a gépeket nem kezelték szakszerűen, s igen gyakran sejtelmük sem volt róla, milyen veszélyes foglalkozás is az övék. A kezelés során őket is a megengedettnél jóval nagyobb sugárzás érte, ám a Stasi orvosai a személyzetet rendszeresen megvizsgálták. A politikai foglyok ezzel szemben bűnözőknek számítottak, s ennek megfelelően bántak velük. A pszichikai megpróbáltatásokhoz az is hozzájárult, hogy a rabokat fizikailag teljesen legyengítették. A vitaminszegény táplálkozás, a kevés mozgás hamar megtette a magáét. A foglyok immunrendszere teljesen legyengült, így nem csoda, hogy a legkisebb sugárdózis is jelentős károsodást okozott a szervezetükben.