Ismét a tűzijátékról

2001. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feladatának megfelelően az Országimázs Központ többször is részletesen ismertette a tavaly augusztus 20-i rendezvény költségeit, bemutatta a közreműködő művészeket és az alvállalkozók képviselőit. Emellett az Országgyűlésben – az ország legszélesebb nyilvánossága előtt – Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter számolt be részletesen és tételesen az eseményekről és a kiadásokról – tartalmazza az Országimázs Központ tegnap kiadott közleménye.– Az Országimázs Központ nem titkolózik, az adatokat már többször is nyilvánosságra hoztuk – jelentette ki lapunknak Tóth István Zoltán, a központ vezetője. Megismételte: a kormány 765 millió forintot hagyott jóvá az augusztus 20-i rendezvényhez. Ebből 161 millió forint volt a Kossuth téri állami ünnepség és a légi bemutató költsége. A külföldi katonák és zenekarok bemutatója, valamint a budapesti fény- és tűzijáték 325 millió forintba, míg a további budapesti, illetve debreceni és tihanyi rendezvények 293 millió forintba kerültek. Tóth István Zoltán kitért arra is: minden alkalommal ismertették, hogy az ünnepséggel kapcsolatos tervezési, szervezési és reklámfeladatok egy részét a Happy End Kft. látta el, amellyel a Miniszterelnöki Hivatalnak érvényes, közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződése van. Hozzátette: a cég az előkészítési és tervezési feladatok mintegy húsz százalékát végezte.A központ közleménye rámutat arra is: „2000. augusztus 20-án, hosszú évtizedek után először ünnepelt együtt az ország. Tihanyban 14 ezren, Debrecenben 200 ezren, Budapesten több mint másfél millióan vettek részt. A millenniumi megemlékezéshez több száz település saját erejéből csatlakozott. Mégis: vannak, akik még ma is azon igyekeznek, hogy pénzt és fáradtságot nem kímélve lerombolják azt, amit együtt felépítettünk.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.