Január elsejétől az Európai Unióban kötelező elvégezni minden szarvasmarhán a BSE-tesztet, hogy fertőzött állat húsa ne kerüljön se fogyasztásra, se takarmányozási célú felhasználásra. Információink szerint a teszteket idővel itthon is végre kell hajtani minden harminc hónapnál idősebb szarvasmarhán. Pillanatnyilag szakemberek az évi átlagos 140-150 ezer vágómarhát figyelembe véve 2500 monitoring-, azaz szúrópróbaszerű vizsgálattal számolnak, amelyeket az unióban elfogadott módszerekkel végeznének el. A monitoringtesztek bevezetésére január végén, február elején kerülhet sor, mivel azonban azok drágák, ezért nagy a valószínűsége, hogy finanszírozásukhoz az unió is hozzájárul – tudtuk meg. Remény Ervin, a Húscéh ügyvezető alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálatok elvégzése állami feladat, amihez a céh tagjai készen állnak és minden segítséget megadnak.Ausztriában előre kiképeztek megfelelő létszámú állatorvost, hogy a különleges ismeretek birtokában el tudják végezni a beavatkozást. Az eljárás meglehetősen nagy logisztikai felkészülést igényel, egy vágóhídon, ahol napi kétszáz állatot vágnak le, legalább négy állatorvosra van szükség egyidejűleg. Franciaországban a BSE jelenlétét Prionics gyorsteszttel mutatják ki, és hetente húszezer állatot ellenőriznek. A szűrés költségei várhatóan megmutatkoznak az árakban is, hiszen egyetlen állat tesztelése 500 frankba kerül, amiből százfranknyi költséget vállal az állam.Franz Fischler, az EU mezőgazdasági biztosa szerint az unió mezőgazdasági költségvetésében súlyos érvágást jelent a BSE elleni harc. Csak a hús- és a csontliszt betiltása 4,5 milliárd euróba kerül, s erre elmegy mindaz a pénz, ami a kedvező dollárárfolyam nyomán tartalékként megmaradt. Ehhez képest a BSE-tesztek átfogó bevezetése csekélynek mondható kiadással jár.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
