A fegyvertartás és -használat szabályainak súlyos, gondatlan megsértése okozta Zámbó Jimmy halálát kedd hajnalban. A HavariaPressnek egy magát megnevezni nem kívánó fegyverszakértő elmondta: a legalapvetőbb szabály, hogy a tulajdonos ittasan nem nyúlhat fegyveréhez, márpedig az énekes enyhén ittas volt. A szakértő szerint lakott területen, zavaró „külső körülmény” esetén sem használhatta volna fegyverét. Ha a tragédiát okozó fegyverpróba igaz, a sztár akkor sem az előírásoknak megfelelően járt el. (A család ügyvédje, dr. Szőgyényi József szerint az énekes a nyitott ablakon át leadott lövéssel a vakrozsdát akarta eltávolítani.) A tár kivételekor a pisztoly csövét a föld felé kell tartani. Automata, illetve félautomata fegyvereknél az első lövés után automatikus a csőre töltés, vagyis az elsütést követően a fegyver csövébe automatikusan kerül a következő lőszer. Zámbó Jimmy nem hajtotta végre a fegyver ürítését, a tár kivétele után nem győződött meg a cső lövedékmentességéről. A fegyverszakértő elmondta, hogy az ellenőrzés során, miközben a cső a föld felé van irányítva, kötelező a pisztoly „elcsettintése”, vagyis az elsütő billentyű meghúzása. Zámbó Jimmy akkor is életben maradt volna, ha a használat után fegyverét biztosította volna.Lapunk információi szerint nem ez volt az első eset, hogy Zámbó Imre házának udvarára, illetve az utcára lőtt. A halálos lövést megelőzően több lövés is eldördült, legalábbis az utcában lakók ezt állítják.A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közleménye szerint ameddig az államigazgatási eljárást be nem fejezik, az ügyről nem nyilatkoznak. Úgy tudjuk, a család mindenféle nyilatkozatot megtiltott.

Kocsis Máté: Az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal