Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt kérte Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfőtől, hogy fogadja őt személyes megbeszélésen. Ennek oka az, hogy Kostunica pártjának, a Szerbiai Demokrata Pártnak a képviselői egyre gyakrabban intéznek nacionalista kirohanást a vajdasági magyarok ellen.Kasza szerint ezek a támadások nem tekinthetők véletlennek. A magyar politikus elsősorban azt rója fel, hogy a vajdasági parlament Kostunica-párti alelnöke felháborodva távozott az ülésről, amikor a VMSZ egyik képviselője magyar nyelven szólalt fel. Ugyanez az illető úgy nyilatkozott, hogy a küszöbönálló népszámlálás mutatja majd meg, hogy a Vajdaság mennyire tekinthető többnemzetiségű közösségnek. Kasza szerint ez arra utal, hogy Kostunica embere azt szeretné, ha a Vajdaság egynemzetiségű lenne. A magyarok már régen rámutattak, hogy a Vajdaságban megváltoztak az etnikai arányok.Az utóbbi tíz évben csaknem ötvenezer vajdasági magyar és 12–20 ezer vajdasági horvát költözött el, ugyanakkor sokan érkeztek Boszniából és Horvátországból, és ez nagymértékben megváltoztatta az etnikai struktúrát. A szabadkai polgármester kitért arra is, hogy a minap őt, valamint a vajdasági magyarokat és horvátokat az interneten névtelenül megfenyegették. Szerinte ez arra utal, hogy valami történik a magyarokkal szembeni nemzeti türelmetlenség terén.Az incidensek kapcsán tegnap Szabadkán járt Raszim Ljaljics, a szandzsáki muzulmán származású jugoszláv kisebbségügyi miniszter, aki a nemzetek közötti feszültség szításával a volt rendszer képviselőit vádolta meg. Kiemelte, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a legutóbbi választásokon a nemzeti türelmetlenséget szító pártok a szavazatoknak csaknem tizenöt százalékát szerezték meg.
Kocsis Máté: A Tisza elsőként az emberek zsebébe nyúlna
