Kevesebb nógrádi állástalan

Péter László
2001. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazánk északi régiójában a kedvező tendenciák ellenére továbbra is nyomasztó a munkanélküliség. A nehéz gazdasági helyzetben lévő Borsodban, Hevesben és Nógrádban összesen 83 ezer állástalan van, ami a munkaképes korú lakosság 16,4 százaléka. A legsúlyosabb a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (19,5 százalék), majd Nógrád megye (13,9 százalék) és Heves (11,3 százalék) következik.Októberben és novemberben az ország legkisebb lélekszámú megyéjében 12 302-re csökkent a munkát keresők száma. Közülük csupán 876 volt a pályakezdő munkanélküliek száma, ami a legkedvezőbb arány 1991 óta. A nyilvántartásban nem szereplő, így támogatásban sem részesülő ellátatlanok közül a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ adatai szerint 5403-an várják a kínálkozó lehetőségeket. Nem hivatalos becslések szerint majd 2-3 ezerre tehető az illegális ingázók száma, akik elsősorban a fővárosban, valamint a környező nagyvárosokban próbálnak kenyérkereseti lehetőséghez jutni.Külön gondot jelent, hogy sok helyen lejárt a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és az építőiparban határozott ideig alkalmazott idénymunkások szerződése. Így várhatóan több százan jelentkeznek ismét a munkaügyi központ kirendeltségeinél. Palócország kistérségei közül a legsúlyosabb helyzetben a megyeszékhely, Salgótarján és környéke van, hiszen itt a munkaképes korúak 17,5 százaléka nem talál állást. A megyében egyedül Rétság és Balassagyarmat térségében tapasztalható javulás a munkaerőpiacon, míg Pásztón, Szécsényben és különösen Bátonyterenyén továbbra is komoly arányú a foglalkoztatási hiány. Az álláskeresők 52,6 százaléka férfi, köztük tovább emelkedett a betanított és a segédmunkások aránya. Szinte megoldhatatlannak látszik az alacsony iskolai végzettségű és 46 esztendőnél idősebbek álláshoz juttatása, mivel a munkáltatók nagy része nem tudja őket hatékonyan foglalkoztatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.