Az utóbbi tíz évben az autótervezők rájöttek arra, hogy nem baj, ha egy kisautó tágas. Az új Corsa pedig még az eddigi modellnél is nagyobb, pedig az is nagynak számított a kicsik között.Röviddel lapunk megjelenése előtt, decemberben tartották az új Opel Corsa hazai bemutatóját. Idehaza továbbra is egyféle karosszériával, de három és öt ajtóval kínálják majd a Corsákat, és az első hónapokban, azaz 2001 tavaszáig csak a háromajtós lesz forgalomban. Az új kisautó induló ára 2,2 millió forint lesz, ebben a kocsiban az Opel legkisebb, egyliteres, háromhengeres motorja dolgozik majd. A modellváltáskor egyébként a Corsa motorpalettáját érte a legkevesebb változtatás, hiszen maradt az 1,2 literes gép is, amely viszont már négyhengeres, és kapható lesz hozzá egy olyan automata kuplungos váltó, amely tehermentesíti a vezető bal lábát. A berendezés neve Easytronic, és sokkal alacsonyabb lesz a felára, mint egy hagyományos automatikus váltónak.Mint minden modellváltásnál, ezúttal is az új autó formatervének újszerűsége és frissessége árulkodik legbeszédesebben az előző modell elavultságáról. A Corsa kerekded, játékos formáinak búcsút intettek a tervezők, helyettük kontúrosabb, határozottabban meghúzott élek dominálnak. A Corsa utastere is azt sugallja: ez komolyabb kocsi. Igényesebbek az anyagok, és sokkal gazdagabb a felszereltség. Például az oldallégzsák is széria lesz – ez a kiskocsik között ma még ritkaságnak számít. A jobb első ülés légzsákját pedig olyan szenzorral látják el, amely érzékeli, ha nem ül senki az ülésen, és ütközéskor nem durrantja el a légzsákot, mert fölösleges lenne.Infotainment – azaz információ és szórakozás. Ez a Corsában nem más, mint egy multifunkciós számítógép. Ebben van a navigációs rendszer – a hazai szoftver még mindig nincs kész, de állítólag egy éven belül itthon is használható lesz ez a rendszer –, a négylemezes CD, a beépített rádiótelefon és az autórádió.A Corsa fő aduja azonban a kiskocsik között szokatlan tágassága. Mivel egy autó utasterének méreteit alapvetően a tengelytávja határozza meg (a Corsáé 2,49 méter, azaz majdnem akkora, mint a VW Golfé), biztosak lehetünk abban, hogy a Corsa lesz az idehaza kapható legtágasabb kisautó.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
