Tegnap a kisgazdapárt országos elnöksége megvitatta az előző két hét eseményeit, a részletekről azonban nem kívántak nyilatkozni. Lapunk úgy értesült, hogy a testület személyi javaslatokat fogalmazott meg az országos vezetőség, illetve a parlamenti frakció jövő hétfői rendkívüli ülésére. Információink szerint az elnökség elfogadta Lányi Zsolt alelnök és Molnár Róbert főtitkárhelyettes lemondását, és helyükre három főt ajánlott – Kávássy Sándort, a környezetvédelmi tárca politikai államtitkárát, Boross Imre PHARE-minisztert, valamint Barkóczy Gellért országgyűlési képviselőt –, közülük az országos vezetőség választ.A Torgyán Józsefet bíráló reformerekkel szembeni szankciókról az elnökség tegnap nem döntött, ugyanis ezek az ügyek többnyire a frakció hatáskörébe tartoznak. Úgy tudjuk, hogy az FKGP vezetése és a megyei elnökök mindenképpen szeretnék elérni, hogy a képviselőcsoport hétfőn zárja ki soraiból Csúcs Lászlót, akit felszólítanak a képviselői mandátumáról való lemondásra is. Várhatóan Kiszely Katalin kizárására is javaslatot tesz az elnökség. Ugyanakkor a frakcióvezető-helyettesi posztról már lemondott Lányi Zsolt esetében nem várható hasonló szankció. Molnár Róbert is elkerülheti a kizárást, de a parlamenti jegyzői posztról minden bizonnyal leváltják.A jövő hét elején a tervek szerint Orbán Viktor kormányfő megvitatja a kisgazdapárton belüli helyzetet Torgyán József pártelnökkel.A reformerek nem késlekedtek a válaszlépéssel. Miután tegnap este Torgyán József ismét repülőre ült, és Berlinbe utazott, öt kisgazda képviselő – Csúcs László, Lányi Zsolt, Kiszely Katalin, Molnár Róbert és Pápai Mihály szolidaritási nyilatkozatot írt alá, amely szerint bármelyikük kizárása esetén a többiek is átülnek a függetlenek padsorába. Csúcs László lapunknak elmondta: ha Torgyán József ennek ellenére a kizárások mellett dönt, és a frakció ezt megszavazza, azzal a pártelnök „szétrobbantja” a koalíciót, mivel több kisgazda képviselő is követni fogja a távozókat, így kritikus pontra juthat a jelenleg mindössze 11 fős kormánytöbbség. – Akkor szolgáltatom vissza a kisgazdapárttól kapott mandátumomat, ha Kolumbia őserdejében kivirágzik az első olyan zöldség vagy gyümölcs, amelyet Torgyán József megállapodásai eredményeként ültettek – reagált Csúcs a pártelnök felszólítására.Lányi Zsolt elmondta: a nyilatkozatnak nincs semmiféle elnökellenes, összeesküvő jellege. A volt alelnök nem hiszi, hogy bárkit kizárnának a frakcióból, többen becsületszavukat adták: nem szavazzák meg egyetlen képviselőtársuk kizárását sem.Pápai Mihály, aki nem „reformerként” írta alá a nyilatkozatot, úgy fogalmazott: nem tud egyetérteni azzal, hogy a rendkívül alacsony kisgazda tagsággal rendelkező Győr-Moson-Sopron megyében soha meg nem választott, kinevezett elnök áll a megyei szervezet élén, aki kizárja a pártból a régi kisgazdákat. Ő is úgy látja, többen csatlakoznak majd a szolidaritási nyilatkozathoz. – A kisgazda frakció tisztességes képviselőkből áll, nincs az a pártfegyelem, amely ellentétes a választói akarattal – hangoztatta Pápai Mihály.Czira Szabolcs, Nagykőrös kisgazda parlamenti képviselője – aki a hét közepén lapunknak adott nyilatkozatában bírálta a párt vezetési stílusát – érdeklődésünkre közölte: nem híve a kizárásoknak, Csúcs László és a vele szolidáris képviselők egyaránt jó munkát végeztek eddig az FKGP frakciójában, és távozásuk érzékeny veszteséget okozna. Mint elmondta, tegnap telefonon konzultált Torgyán Józseffel, és beszámolt neki a vidéki tagság elégedetlenségéről.Kovács László, az MSZP elnöke szerint a kialakult helyzetért a miniszterelnök is felelős, hiszen „évek óta nemcsak eltűri, de mentegeti is a kisgazda pártelnököt, azt a pusztítást, amit Torgyán József végez az agrártárca élén, költséges és értelmetlen föld körüli utazásait, illetve a házépítése, vagyonnyilatkozata körüli botrányokat”. Kovács nem tartotta kizártnak egy előrehozott választás lehetőségét.Dávid Ibolya, az FKGP belügyének tekinti a párton belüli aláírásgyűjtést, ugyanakkor – szerinte – az ügyek egy része már túljutott azon a ponton, hogy a párt belügye legyen. Az MDF elnöke elmondta: az utóbbi hetekben a figyelem központjába kerültek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos kérdések, vagy a központi pénzek felhasználása, amelyek mellett már nem lehet szó nélkül elmenni. Megjegyezte: komoly feltételezések vannak, amelyek alapján a legfőbb ügyész is eljárást kezdeményezett. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tisztázatlan híresztelések a kormány iránti bizalmat is gyengíthetik, ezért rövid időn belül tiszta válaszokat kell adni a kormányzatnak.Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője nem tudott részleteket mondani az FVM-mel kapcsolatos vizsgálatról.Az FKGP fővárosi önkormányzati képviselői tegnap egyeztető fórumot hoztak létre, amely azt kéri, hogy egy legitim fővárosi elnökség havonta ülésezzen és az általa felvetett súlyponti kérdésekre kapjon választ a pártelnökségtől – közölte Liebmann Katalin felfüggesztett budapesti elnök.
Menczer Tamás: Harcolnunk kell az igazságért
