Rövid időn belül második alkalommal maradt el tegnap a pénzügyi ellenőrző bizottság ülése – tudatta lapunkkal Perlaki Jenő (Fidesz), a grémium elnöke. Közölte: mindkét ülésen az 1-es villamos beruházásának vizsgálatáról, illetve annak folytatásáról tárgyaltak volna. Az MSZP és az SZDSZ képviselői azonban nem mentek el az ülésre. Perlaki Jenő szerint az MSZP képviselői az utóbbi időben azért maradnak távol a bizottság üléseiről, mert a forrásmegosztási alkuk közben nem akarnak konfrontálódni az SZDSZ-szel. Elmondta: a vizsgálatot nem tudják egyszerre elvégeztetni, mert a közgyűlés nem biztosított pénzt a szakértők díjazására. Ezért a bizottság csak részletekben, saját forrásaiból tudja finanszírozni a vizsgálatot. Emlékeztetett: a szakértők az első szakaszban 689 millió forintos károkozást mutattak ki. A beruházás vizsgálatának háromnegyede még hátravan.
Marki-Zay, Tisza Activists Call for Executing Pro-Government Politicians – PM Orban Responds
