Pénteken befejezte kétnapos szlovákiai hivatalos munkalátogatását a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága, amelyet Szent-Iványi István elnök vezetett, s amely csütörtökön a szlovák parlament külügyi bizottságával együttes ülésen értékelte a két ország kapcsolatrendszerét, benne a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét is. A tárgyalásokat követően a magyar küldöttség vezetője újságíróknak elmondta, hogy mindkét fél elégedett volt a szlovák– magyar kapcsolatok alakulásával, sőt leszögezték, hogy a viszony „talán soha nem volt még olyan intenzív, mint az utóbbi két esztendőben”.A magyar politikusok pozsonyi tartózkodásuk alatt találkoztak Eduard Kukan külügyminiszterrel és Csáky Pál miniszterelnök-helyettessel is. Kukan külön értékelte, hogy Magyarország támogatja Szlovákia euroatlanti csatlakozási szándékát. A Szent-Iványi vezette magyar küldöttség mindenütt elmondta: örömmel fogadták a hírt, hogy a szlovák kormány a héten csatlakozott a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához, s kifejezték bizalmukat, hogy a Magyar Koalíció Pártja által fontosnak tartott kérdésekben – a nyitrai egyetem magyar karának kialakítása és a nevesítetlen földek átadása az önkormányzatoknak – hasonlóan sikeres kompromisszumos megoldást talál a kormánykoalíció.
Trump és Putyin hamarosan újra találkozik?
