Kuponos televízió

December vége óta tanúi vagyunk a cseh közszolgálati televízió körüli látványos harcoknak, de valójában most sem tudjuk pontosan, hogy az új keletű médiaháborúban ki kit akar legyőzni, s pontosan mi az a tét, amely kockán forog. Láttuk a Vencel téren összegyűlt hatalmas protestáló tömeget, amely az 1989. novemberi „bársonyos forradalom” szívmelengető képét idézte, meg azt a látványos szolidaritást, amely a tévé épülete előtt, a prágai Csóka-hegyen tartott demonstrációkban fejeződik ki. Az utóbbi helyszínen kezdődött, jószerivel még most is tartó támogató akciók keretében házi süteményeket, szorgos háziasszonyok által készített enni- és innivalót küldtek fel egy kosárban a sztrájkoló, a stúdióba bezárkózó tévéseknek. Biztos van a csomagokban jófajta söröcske és knédli is... Ez a gesztus egyenesen 1968 augusztusát idézte, amikor Dubcek és társai iránt ilyen megható, spontán módon fejezték ki együttérzésüket a prágaiak.Csakhogy most nem 1968-at, s nem is 1989-et írunk, hanem 2001-et, s a prágai közszolgálati televízió élére egy „politikai alku” során kinevezett vezetők ellen tüntetők céljainak állítólag semmi közük sincs a politikához. A protestálók a „civil társadalmat” képviselik, ez a törekvésük azonban nekünk, magyaroknak – akik átéltük az 1993–94-es médiaháborút – legalábbis nehezen hihető.A „spontán népi kezdeményezések” ugyanis globalizálódó világunkban szinte megszületésük pillanatában átpolitizálódnak. Ez történik még a környezet- és egészségvédelemmel, az abortusz elleni tiltakozással vagy a szorosan vett szociális problémákkal kapcsolatos ügyekkel is. Bár az egyes dolgozói érdekképviseletek előszeretettel hangsúlyozzák, hogy kizárólag a béremelésért küzdenek, s semmi közük a „szennyes politikához”, tudjuk, hogy ezeknek a harcoknak is megvan a maguk „politikai tétje”.Vagyis a politikusok televíziós uralma, a Klaus–Zeman paktum elleni harc Prágában a legnagyobb mértékben politikai jellegű, s egyáltalán nem biztos, hogy a hivatalosan pártok felett álló Václav Havel államelnök jól teszi, hogy állást foglal abban, kinek az oldalán áll az igazság a köztévé irányításáért vívott iszapbirkózásban.Prága tavaly már tanúja volt egy nagyszabású tüntetéssorozatnak, amelyet a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap ott tartott konferenciája és a globalizáció ellen hirdettek meg a radikális, újbaloldali tüntetők. Noha ezt a jelszót nem bontották ki, törekvéseiket valahogy így lehet utólag összefoglalni: „Általános gazdasági prosperitást – nemzetközi nagytőke nélkül!” A cseh közszolgálati televízió „népi ellenőrzéséért” tüntetők jelszava pedig ez lehetne: „Demokráciát – politikai pártok nélkül!”A prágai tüntetések fényében legalábbis ellentmondásosnak tűnik, hogy egyes befolyásos civil szervezetek és a magyar média egy része a „prágai példa” követésére buzdít, azt állítva, hogy Csehország már karnyújtásnyira került ahhoz, hogy megvalósítsa a spontán demokráciát a közszolgálati televíziózásban. A média hazai jogvédői ugyanis elfelejtik, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyják, hogy a televíziózás egyrészt politika, másrészt viszont kemény üzlet, s nemcsak vitatható, elvont eszmékért, hanem nagyon is kézzelfogható anyagiakért, reklámbevételekért és milliókban kifejezhető sajtónépszerűségért folyik a küzdelem. A háttérben ugrásra készen álló üzleti körök a „spontán civil kezdeményezéseket” eleve azzal a céllal manipulálják, hogy általuk „médiaszemélyiségeket” építsenek fel, s a romantikus népi hősök nemsokára tevékeny részt vállalnak a különböző promocionális médiakampányokban.Úgy látszik, Csehországban, ahol a Nova televízióval előbb honosodott meg a sokak által mocskosnak nevezett kereskedelmi televíziózás, mint nálunk, még mindig elevenen élnek az illúziók a közszolgálati média tisztaságáról egy eszményi demokráciában. Ha jól meggondoljuk, ez az elképzelés hasonlít a „kuponos privatizációra” – ennek a fiaskóval végződött programnak egyébként az a Václav Klaus volt az atyja, aki az időközben menesztett Jirí Hodácot a cseh közszolgálati tévé „nyakára ültette”.Prágában most a tömegek egyfajta eszményi, „kuponos” televízióért szállnak síkra, beleszólást követelnek a közszolgálati médiába, a választások között száműzni akarják a képernyőről a rideg politikai érdekviszonyokat. Attól tartok azonban, hogy a derék prágaiak lelkesedésének és szolidaritásának tüzénél a jelenleg kisebbségben lévő politikusok sütik meg majd a pecsenyéjüket ugyanúgy, ahogy nálunk történt 1993–94-ben.