Lemondott a miniszterjelölt

2001. 01. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány nappal hivatalba lépése előtt lemondott Linda Chavez, aki az új kormányban a munkaügyi miniszteri poszt várományosa volt. A politikusnő már jelölésekor a támadások kereszttüzébe került a pozitív diszkrimináció elve ellen írt cikkei miatt. Távozását azonban egy másik ügy kényszerítette ki: illegális bevándorlót alkalmazott háztartásában.Deja vu érzés kerítette hatalmába az amerikai közvéleményt, amikor a sajtó a munkaügyi tárca irányítására felkért Linda Chavez botrányáról adott hírt. Az 53 éves Chavez asszonyról kiderült ugyanis, hogy a 90-es évek elején befogadott és háztartási munkák elvégzésével bízott meg egy illegálisan bevándorolt guatemalai asszonyt, Marta Mercadót. Kísértetiesen hasonló esett meg 1993-ban az első Clinton-kormányzat egyik miniszterjelöltjével. Akkor Zoe Baird, az igazságügyek vezetésére felkért politikus asszony alkalmazott gyermekei mellett nevelőként egy illegális bevándorlót és mulasztotta el leróni az utána fizetendő társadalombiztosítási díjat.George W. Bush megválasztott amerikai elnök még hétfőn is nyilvánosan bizalmáról biztosította munkaügyi miniszterjelöltjét. Linda Chavez azonban bejelentette, hogy nem kíván részt venni az új kormányzat munkájában, és döntéséről értesítette az új elnököt. Chavez asszony elismerte: tudott arról, hogy a házába befogadott guatemalai asszony illegálisan tartózkodik és dolgozik az Egyesült Államok területén. Bár meggyőződése, hogy nem tett semmi rosszat, úgy látja, hogy az ügy miatt személye „teherré vált”, és így nem vállalhat kormányzati szerepet.„Úgy gondolom, hogy nagyszerű munkaügyi miniszter lettem volna (...), de azt hiszem, hogy zavaró tényező vagyok (az új kormányzat számára), és ezért arra kértem Bush elnököt, hogy vonja vissza jelöltségemet a munkaügyi miniszteri posztra” – jelentette ki Linda Chavez washingtoni sajtókonferenciáján.Chavez egyébként ügyével, majd lemondásával nagy segítséget nyújtott Bushnak, hiszen ő volt a miniszterjelöltek közül az egyik legvitathatóbb. A szakszervezetek élesen támadták kinevezését, mert Chavez számtalan korábbi cikkében bírálta a munkaadóknál alkalmazott pozitív diszkrimináció elvét. Várható volt, hogy a törvényhozás előtt néhány képviselő ezt szóvá is tette volna. Bushnak most hivatalba lépése előtt, washingtoni költözködése közepette új munkaügyi minisztert kell keresnie. Amerikai lapvélemények szerint nem esélytelen a posztra James Talent volt képviselő, Jennifer Dunn képviselő asszony és Eloise Anderson, aki korábban Kalifornia állam jóléti hivatalát vezette. Utóbbi esélyeit növelheti, hogy afrikai–amerikai és az új Bush-adminisztrációban nem ő lenne az első színes bőrű miniszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.