Most már tényleg itt az ideje, hogy a hálózati telefonálásban is megszűnjék a Matáv-monopólium, helyére a piacgazdaság és a szabad verseny költözzön, ha már egyszer annyit beszélünk róla. Merthogy a telefontulajdonos ember sem fejőstehénnek született – arra ott van a Riska meg a Rozi hátul az istállóban.Feldúlt olvasóm meséli, hogy üresen álló lakásában szüneteltetni akarta vonalas készülékét, minek fizesse a havi kétezerkettőszáz-hatvanhét forint ötven filléres (pont ennyi!) előfizetési díjat, ha már egyszer úgysem használja a telefont. Hivatal erre annyit mondott, jó, szünetelhet a készülék, havi egyezer forintos állásköltségért. (Valószínűleg éppen ennyibe kerül Matávéknak havonta, hogy az égvilágon semmi dolguk az adott vonallal – a kikapcsolás technikai részét leszámítva.)Olvasóm még ettől sem lett volna ideges, ám attól határozottan bedagadt a feje, hogy Matávék közölték: ha teljesen lemond a vonalról, majd újra aktivizálni szeretné (értsd: ismét bekapcsoltatná), megint ki kell fizetnie a hajdani állomásvásárlási díjat, ami hajdanán – tíz éve – harmincvalahány-ezer forintot tett ki.Mit lehet csinálni ilyenkor?Dühöngeni. A spontán dühöngés felmérések szerint jót tesz a bürokráciában megfáradt szervezetnek, a vérnyomás csökken, a bicepsz- és ökölizmok feszülése lappad (miután az ember fölborította a stelázsit, a barokk kerevetet pedig meggyújtotta), a mimikán tapasztalt görcsök eltűnnek. Ha viszont elmulasztjuk a dühöngést, epeömléssel, agyérgörccsel számolhatunk.Vesszen inkább a stelázsi!Áthidaló megoldás lenne, ha a magát agyonreklámozó Matáv tenne is már valamit. (Kreatív gondolkodók előnyben.)
Véget ért Császár Attila kihallgatása
