MÁV: eltérően értékelik a múlt évet

Bákonyi Ádám
2001. 01. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikeresnek értékelte a MÁV Rt. 2000. évi gazdálkodását Kukely Márton, a társaság vezérigazgatója a reprezentatív vasutas szakszervezeti vezetőkkel való tegnapi találkozóján – olvasható a MÁV közleményében. Eszerint a vasúttársaság teljesítette a munkavállalók felé tett vállalásait: a vasutasok tavalyi átlagkeresetének növekedése meghaladta az inflációt, a tervezettnél kevesebb volt az elbocsátások száma. A MÁV idén is garantálja a dolgozóknak az inflációt meghaladó bérfejlesztést, miközben heti 40 óráról 39-re csökkenti a munkaidőt. Kukely a szakszervezeti vezetők előtt hangsúlyozta, hogy a MÁV idén sem tervez tömeges létszámleépítést – áll a dokumentumban.Elfogadhatatlan a MÁV közleménye. Furcsállom, hogy egy munkareggelin elhangzottakat hivatalos állásfoglalásaként közli a társaság – jelentette ki lapunknak Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke. Elmondta: 2000 a MÁV „legsötétebb” éve volt. Úgy véli, az ekkor keletkezett veszteség mintegy ötven százalékkal meghaladja az azt megelőző év deficitjét. Szerinte a bérek elmaradtak a nemzetgazdasági átlagtól, a létszámleépítés pedig kétszer akkora volt, mint ahogy az a vasúttársaság munkatervében előzetesen szerepelt. Az elnöknek az a véleménye, hogy az egyes munkakörök bérezésének különbsége „túllép a jó ízlés határán”. – A MÁV rendkívül pazarló gazdálkodást folytat, ami veszélyezteti a munkabékét – szögezte le Gaskó István. Az elnök ugyan elismerte, hogy csökkent a dolgozók munkaideje, ám arra hívta fel a figyelmet: a túlórák száma viszont jelentősen növekedett. A bértárgyalások ma folytatódnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.