Még egy lista

Most már sokaknak van listájuk. Van először is Orbán Viktornak, aki arra a gaztettre vetemedett, hogy összegyűjtette az ellenzéki politikusoknak és értelmiségieknek külföldi lapokban tett azon nyilatkozatait, amelyek Magyarországot rossz színben tüntetik fel. Ezt a névsort oda-vissza kitárgyalta a sajtó. A kitárgyalás alatt a „lista” szót különös jelentésváltozásnak tették ki a felháborodó érintettek és kommentátorok. Ma már nem egyszerűen összetartozó (és összenőtt) esetek felsorolását jelenti, hanem azonosulást az egykori B-listával és egyéb proskribáló dokumentumokkal, amelyeket azzal a szándékkal szokás készíteni, hogy a felkerült tételeket majd bántalmazzák egy adott pillanatban. Következésképpen a vita vége felé már nem az volt a téma, hogy mi áll a listában, hanem pusztán az a tény lett elítélve, hogy a kutatók egy témakörben mozogva egymás alá írták az adatokat. Ha tehát valaki ezentúl egy papírlapon regisztrál néhány nevet, az listázik, és borzalmas dolgokra készül.Most a Népszabadság listázott. Összeszedték azokat a mondatokat, amelyeket a jelenlegi koalíció prominensei nyilatkoztak a Horn-kabinetről külföldi magyar nyelvű médiumokban. Hat darab ilyen van. A legkegyetlenebb részlet éppen Orbán Viktortól származik. Emellett nem lehet elmenni szó nélkül, ezt idézni kell, és feltépni az inget a mellünkön a felháborodástól, hogy ez az ember azóta Magyarország miniszterelnöke lett. Hát íme. „1997. augusztus 13. A Népszabadság idézett Orbán Viktornak (...) az Erdélyi Napló című nagyváradi hetilapnak adott interjújából. Arra a kérdésre, mennyiben függ majd Magyarország EU-n belüli helyzete attól, hogy milyen kormány képviselői ülnek a tárgyalóasztalnál, a Fidesz elnöke személyi problémákat látott fontosnak. Mint mondta: kulcskérdés, hogy akik a különböző tárgyalócsoportokban vesznek részt, elkötelezettek-e a magyar nemzeti érdekek iránt, és megvan-e bennük a kellő bölcsesség, tapasztalat, politikai bátorság, hogy ügyes megállapodásokat tudjanak elérni. A mostani kormány tervezett tárgyalódelegációját kevésbé tartom alkalmasnak, mint a Fidesz háta mögött dolgozó szakértőket. Orbán kijelentette: a mostani magyar kormány és az ellenzék között gyökeres különbség van az erdélyi magyarság megítélésében. Erdélyben a magyarságnak önálló egyetemre van szüksége, a magyar történelmi egyházaknak vissza kell kapniuk ingatlanjaikat, és ha az erdélyi magyarság fel kívánja építeni az autonómia intézményét, azt mi nemzetközi szempontból szalonképes törekvésnek tekintjük, ami a magyarság érdekeit szolgálja, és ami Budapest részéről is támogatható. Szerinte a mostani magyar kormányzat túl óvatos e kérdésekben, és bár az idők során megtanult együtt élni velük, alapvetően képtelen támogatni ezeket.”Igen, igen. Ezek a mondatok valóban egy tőről fakadnak a „Jó magyar vagyok, nem zsidó, nem kommunista” sorral kezdődő, soha nem mondott Kövér László-i apokriffal, amelyet Herczog Edit keresgélt elő saját szocialista agyából, vagy akár Magyar Bálint októberi téziseivel, amelyek szerint „A hatalom, akárcsak a rendszerváltás előtt, mindent centralizál és a saját uralma alá hajt, a demokratikus ellenőrzés eszközrendszerét szétzilálja, és az intézményes korrupció ma már nem marad el a kádári időkben tapasztaltaktól”.Az ellenlistával a Népszabadság jól odacsapott a kormányfőnek. Valahogy úgy, ahogy Ronald Reagan rendezte le Ed Asnert, a Televíziós Színészek Egyesületének elnökét, aki egy fórumon az amerikai külpolitikát kritizálta. Reagan így vágott vissza: „Ugyan már, mit érthet egy színész a politikához?”