Jirí Hodac továbbra sem hajlandó lemondani. Miután a képviselőház lemondásra szólította fel a cseh közszolgálati televízió vezérigazgatóját, a közvélemény érthetően nagy várakozással tekintett a tévékuratórium tegnapi ülésére. A parlament határozata szerint a kuratóriumnak kellene döntenie az igazgató leváltásáról.Az ODS politikusai – köztük Václav Klaus pártelnök – legutóbbi nyilatkozataikban rámutattak: a tévéválság előidézőinek igazi célja, hogy megzavarják a két jobboldali erő, azaz az ODS és a négyes koalíció közötti, a legutóbbi szenátusi és regionális választások után körvonalazódó együttműködését. Elemzők szerint a tévéválság miatt mélyül a szakadék a két párt között, sőt több jele van a négyes koalíció és a szociáldemokraták közeledésének.A sztrájkoló szerkesztőket támogató Cseh televízió – Közügy! elnevezésű polgári kezdeményezés munkacsoportot állított fel, amely az eredeti műsorterv szerinti programok sugárzását követeli a prágai, a brnói és az ostravai tévéstúdiókban, szorgalmazza Hodac és menedzsmentje távozását.Lapzártakor érkezett a hír, hogy a sajtó és a közvélemény várakozásával ellentétben többórás vita után a kuratórium úgy döntött: Hodac leváltásának kérdését nem tűzi tanácskozásának napirendjére. Vezércikk a 7. oldalon
Cristiano Ronaldo nagy alakítása a magyar–portugálon: kimentette a haverját + videó
