Csehországban a parlament képviselőháza pénteki ülésének közeledtével, amelyen előreláthatólag jóváhagyják a kormány médiatörvény-javaslatát, leváltják Jirí Hodacot, a közszolgálati tévé vezérigazgatóját és a jelenlegi tv-kuratóriumot. Felgyorsultak az események a cseh televízió körül.Kedden, a késő esti órákban Jana Bobosiková, az új vezetés által kinevezett hírfőszerkesztő a tévénézőkkel személyesen közölte: megszünteti saját szerkesztésű híradóműsorának sugárzását, és a nézők ezentúl csupán a sztrájkolók által szerkesztett hírműsorokat láthatják. – Teljesen kimerültek menedzseri, emberi és műszaki lehetőségeim, és kénytelen vagyok alávetni magam azok brutális erejének, akik magukhoz ragadták a közszolgálati tv műszaki bázisát, és azt saját nézeteik hirdetésére használják – mondta. Bobosiková döntését Hodac helyettesének határozata alapján hozta meg, aki ezt a lépést a helyzet stabilizálásához való hozzájárulásnak tekinti. Ugyanakkor Bobosiková továbbra is érvényesnek tekinti a „rebellisekkel” szemben hozott felmondásait, jóllehet, legutóbbi döntését a sztrájkolók irányába kinyújtott kéznek minősíti.Közben a jelenlegi nyolctagú kuratórium további három tagja jelezte, hogy még a parlament ülése előtt lemondanak tisztségükről.Pavel Dostál kulturális miniszter jó hírnek tartja Bobosiková lépését, mert – amint fogalmazott – a képernyőkről eltűnik a csapnivaló amatőr és nagyon egyoldalú, több esetben hazug hírműsor. Üdvözli, hogy a tévénézők ismét láthatják a sztrájkoló szerkesztők kiegyensúlyozott és szakértelemmel készített hírműsorait, reméli, hogy a televízióban lecsillapodnak a kedélyek. A miniszter szerint Bobosiková bebizonyította, olyan asszony, aki tudja, mikor kell távoznia.A cseh távközlési hivatal tegnap közigazgatási eljárást indított a cseh rádiókommunikációs vállalat ellen, mivel állítólag a cseh televízió szignáljának sugárzásakor megszegte a távközlési törvényt. Ez a vállalat karácsonytól kezdve a háztartások 80 százalékában csupán a Hodac emberei által készített műsort sugározta, miközben a vele szemben álló szerkesztők műsora csak a nézők töredékéhez juthatott el.Az új vezetéssel szembekerült szerkesztők Bobosiková döntése után sem szüntetik be a sztrájkot, mivel követeléseiknek csak egy része teljesült és mert szolidárisak elbocsátott kollégáik iránt.
Olyanok a forint kilátásai, amiről álmodni sem mertünk
