Megújult a Szabad Föld

Tábori Gabriella
2001. 01. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostantól megújult formában és új időpontban – kedd helyett péntekenként – jelenik meg a Szabad Föld című hetilap – jelentette be Végh Alpár Sándor. A főszerkesztő szavai szerint az olvasók egy immár „megjelenésében is európai” lapot vehetnek kezükbe, amelynek készítésekor továbbra is szem előtt tartják a Szabad Föld hagyományait. Elmondta: a 15 vidéki és ugyanenynyi fővárosi tudósítóval készülő Szabad Földre idén 213 ezren fizettek elő, amely a teljes olvasótáboruk 80 százalékát teszi ki.Kérdésünkre a főszerkesztő reális várakozásnak nevezte, hogy az év végére megáll a példányszám elmúlt időszakban tapasztalt csökkenése. Bizakodásra ad okot – fűzte hozzá –, hogy decemberben mindössze az olvasók két százaléka mondta le az előfizetést. Itt említette, hogy tapasztalataik szerint a lap augusztusi, tartalmi frissítése kedvező fogadtatásra talált. Emelik a Szabad Föld újságárusoknál kapható példányszámát: vidéken 18 ezerről 36 ezerre, a fővárosban pedig 5 ezerről 15 ezerre.Az olvasótábort feltérképező felmérést ismertetve a főszerkesztő jelezte: a Szabad Földet főként a 31–50 évesek olvassák. Céljuk, hogy a fiatalok körében is kedveltebb legyen a hetilap, ezért a meglévő három rovat – hazai élet, gazdálkodás és kultúra – mellett az állandó tematikus oldalak egyike Fiatalok címmel készül. A cikkek válogatása a www.szabadfold.com internetes honlapon olvasható majd – közölte a főszerkesztő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.