Menedékjog

Berényi Szabolcs
2001. 01. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy tavaly augusztusi apróhirdetés a Petőfi Népe című vidéki napilapból: „Kérem, hogy az a roma fiatalember, aki június 27-én a GAMF-on apám autóstáskájából kiemelte a gyermekeim édesanyjának életbiztosításából származó, gyámhatósági betétjükre befizetendő összeget, azt juttassa vissza a félárváknak, vagy vegyen belőle jegyet Strasbourgba, csak oda! Név és cím.” Mikrojelenség, amelyből több következtetést is levonhatunk. Egyfelől: az a pénz nem lesz meg. Másrészt úgy tűnik, hogy az Orbán Viktor által felvázolt kitörési stratégia, nevezetesen a munka és tanulás előtérbe helyezése, nem látszik leülepedni a célcsoport kollektív tudatában. Harmadszor: napnál világosabb, hogy a magyarok rasszisták, tehát a magyarországi romák menedékjogot kaphatnak Franciaországban.Rasszisták vagyunk, bizony. Eltérően például a csehektől. Tavaly szeptemberben több ezer cseh mobiltelefonra érkezett egy olyan SMS, amelyben egy Roming elnevezésű fiktív szolgáltatás „minden egyes megölt romáért cserébe” ötvenperces ingyen beszélgetést ajánl. Ezzel egy időben az interneten zavartalanul népszerűsödött az Ulica Maticni nevű szintén cseh játék, amelynek keretein belül romákat kellett lövöldözni, pontokért cserébe. A játék neve is beszédes, ez volt annak az utcának a neve Ústi Nad Labemben, ahol az önkormányzat fallal kerítette el a romák lakta házakat. A falat később lebontották, az egyöntetű nemzetközi tiltakozás miatt. Politikai menedékjogot ugyanakkor legjobb tudomásom szerint egyetlen csehországi roma nem kapott, sem Franciaországban, sem máshol.Magyarországon házakat építettek a romáknak, nem falat. Úgy tűnik, feleslegesen. Ha a zámolyi romák közül akár egy is megkapja Franciaországban a politikai menedékjogot, akkor azzal Magyarországot úgy megalázzák, mint a rendszerváltás óta még soha. Arról nem beszélve, hogy hazánk EU-csatlakozásának jelenleg több-kevesebb pontossággal behatárolható időpontja szinte beláthatatlan messzeségbe kerülne. Az Európai Unió egyszerűen nem vehet fel tagjai közé egy olyan országot, amelynek állampolgárait menedékjoggal kell védelmeznie. Magyarországot ezer év után kiléptetik Európából. Egy népcsoport politikai öntudatra ébredése természetes jelenség, amíg az oda vezető folyamat is organikus. Magyarországon ez nem így van. Nálunk a romákat egyes értelmiségi körök saját rövid távú politikai céljaikat követve valamiféle álöntudatra ébresztették.Ha a sajtóban élesen lehet bírálni a miniszterelnököt azért, mert a romakérdés megoldását a munkában és a tanulásban látja, azaz abban a stratégiában, amelynek alkalmazása nélkül egyébként egyetlen magyar állampolgár sem érvényesülhet, akkor logikus a következtetés, hogy a romáknak több jár. Ingyen ház, ingyenes jogi képviselet, külföldről szponzorált strasbourgi utak, bőséges médiafelület a magyar állam és kormányzat szűk körű tapsvihar mellett történő lejáratására – és politikai menedékjog külföldön. Valóban furcsa lenne, ha ezt a magyar társadalom szó – és apróhirdetés – nélkül hagyná. Most ezek az értelmiségiek elérték a céljukat, ha ez volt a céljuk, és ha ez egyáltalán cél lehet. A romakártya keverésével néhány hónap alatt többet ártottak Magyarország EU-esélyeinek, mint amire az általuk démonizált Csurka István egy egész lélekvándorlási periódus alatt képes lehetne. A zámolyi romákat Strasbourgba szponzoráló izraeli hölgy büszke lehet előrelátó toleranciájára. Vajon lesz-e magyar vállalkozó, aki palesztinokat utaztat majd ugyanoda?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.